V. fejezet: Kétségek

[HyunAe’s POV. ]

A fagyi hatása pillanatok alatt kirobbantotta belőlünk a jó kedvet. Nevettünk, erősnek hittük magunkat, de elfogott bennünket valami jól eső lazaság. A lebegés érzése talán. Hihetetlen, hogy a szer ennyire hasonló tüneteket produkált mindkettőnknél, és ráadásul szinte egyszerre.

A pár percig tartó élénk vidámságot hirtelen felváltotta a hányinger, és olyan szintű rosszullét jött ránk, hogy én a részemről a halált kívántam.

Felordítottam, mikor megéreztem az éjjeli szúrás helyén az újbóli fájdalmat. Mintha átdöfték volna késsel. Nem tudom miért pont ott fájt, de elviselhetetlen volt.

Raney a könnyeivel küszködött, és rémült tekintettel nézett le jobb karjára – ahová tegnap tűt kapott -, majd elkezdett felfelé kúszni az ágyon:

- Tűnj innen! Takarodj! Hagyj békén! – ordította.

- Raney…

- Ne, eressz el!

- Raney nincs itt senki, csak mi ketten! – mellékúsztam, és próbáltam csitítani. Nem tudtam, mi történik. Mintha csak ő látta volna a bántalmazóját. Hallucinált… - Raney nyugodj meg, csak képzelődsz! – hirtelen szédülés fogott el, majd éreztem, hogy szemeim nem mozdulnak, hiába erőltetem őket. Ledermedtem.

- Nem, nem, neeem! HyunAe kérlek, segíts… - sikította.

- Mi a fasz van már megint??? – rontott be az ajtón Eli. Szétnézett, majd mikor meglátott bennünket az ágyon, szólt a fiúknak.

- Mi történt? – kérdezte DongHo az ágy elé sétálva. – Mi a… ? KiSeop, AJ! Mit csináltatok velük?

- Semmit. Megetettük őket, ahogy kérted. – felelte AJ.

- Mit raktatok a fagylaltba?

- LSD cseppeket. – Seop ijedten nézte Raney-t, aki éppen rugdosva küzdött képzeletbeli ellenfelével.

- És honnan vettétek el a fagyi port?

- A raktárból, a legfelső polcról. Miért? – AJ.

- Te idióta seggfej! Bazdmeg!!! Abba már volt egy nagy adag heroin. Jézusom...

- Most mit csináljunk velük? Raney-nek erős hallucinációi vannak, HyunAe meg azt se tudja, hol van. Teljesen K.O mindkettő. – SooHyun a pupilláimat nézve.

- Engedjetek, majd én! – Eli előre furakodott a fiúk között, kioldozta a csuklónkat, és a vállaira dobott minket.

- Hova viszed őket? – kérdezte Kevin, miközben az összes fiúval a nyomába eredt a szőkeségnek.

- Hoon, told ki a segged a zuhanyzóból!

„- Miért?” – hangzott bentről, és már nyílt is az ajtó.

- Mert én azt mondtam. Állítsd hidegre a vizet, és menjél átöltözni! – Eli belépett velünk a fürdőbe. – SooHyun segíts, tartsd meg Raney-t!

Raney-vel nehezebb volt bánni, mert össze-vissza vergődött a hallucinációi miatt.

A hideg váratlanul ért. Szabályosan úgy éreztem, mintha nem hideg víz alá állítottak volna, hanem egy kád jeges vízbe dobtak volna bele. Levegő után kapkodva, kétségbeesetten kapaszkodtam Eli-ba. Egy pillanatra még ránéztem Raney-re, aki lenyugodott, de ha SooHyun nem lenne, már rég koppant volna a zuhanytálcán.

- Jól van, Raney lenyugodott, vigyétek ki! – adta parancsba DongHo.

- Francba. Ez a picsa nem akar visszajönni. – a galamb pofozgatta az arcomat. – Hé cicám, jó lenne, ha visszatalálnál hozzánk.

- Raney… - nyöszörögtem, mikor láttam pilláim alól, hogy kiviszik a helyiségből. – Raney…

- A barátnőd jól van, nyugi, majd a többiek ellátják. – Seop hangja most egyszerre hatott nyugtatóan, és feszültté is tett.

- Engedj el! – olyan erőtlenül sikerült mellbe vágnom Eli-t, hogy éreztem a nevetéstől rázkódó mellkasát. – Szemét…

Végleg elhagyott minden erőm. Lábaim összecsuklottak, és tompa fájdalom nyilallt a térdembe, ahogy lerogytam.

- A picsába…

- Ellison, mi a kurva életet csináltál te barom??? – kiáltott az ápolómra egy „ismeretlen” hang.

- Lehűtöttem őket!

- Elájult te nem normális. A túladagolás határán van mindkettő, te meg képes voltál őket hideg víz alá tenni??? Eszement idióta! Hagyd, majd én! – két meleg kar felemelt, és még éreztem néhány heves szívdobbanást, mielőtt végleg elszállt a tudatom.

…

„- És mit csináltatok volna, ha nem térnek vissza? KiSeop, AJ?! Legközelebb talán gondolkodjatok, és kérdezzetek, mielőtt csináltok megint valami okosságot. Eli, te pedig ha nem értesz valamihez, inkább húzd be füled-farkad, vagy mindkettőt letépetem velük legközelebb, világos?!” – a kis szerfüggő ordibálására ébredtem meg. Kezeimet nem tudtam előre venni. Mikor mozgattam, fémes hangokat hallottam. Nem akartam kinyitni a szemeimet, mert nem tudtam mi vár rám.

- Raney… - suttogtam, remélve, hogy választ kapok.

- Semmi baja, alszik.

- Ki vagy?

- Ha kinyitod a szemed, meglátod.

- Minek nyissam? Mindegyikőtök egy aljas rohadék a szememben.

- Lehet, de ha nem hozlak ki a hideg víz alól, még szarabbul jártál volna, szóval ennyit megérdemlek szerintem, hogy legalább a szemembe nézz, ha hozzád beszélek. – a fémes csörgés, a nyugodtnak ható, lágyan zengő hang. Hoon…

- Meg kéne köszönnöm? – kinyitottam szemeimet, de ahogy megláttam az arcát rám jött a hányinger, és inkább az ablak felé fordultam.

- Felőlem… de most eszünk szépen.

- Megint mit akartok belénk tömni?

- Majd később talán magunkat, de most egyelőre csak levest.

- És ebbe mi van? FŰszerek?

- Látom a humorérzéked azért megmaradt. És mellesleg éppen csak annyi cucc van benne, amitől tisztul egy kicsit a fejed. Én magam figyeltem, hogy ne rakjanak bele túl sokat.

- Miért bízzak meg benned, vagy bármelyikükben is? Hmm?

- Én nem mondtam egy szóval sem, hogy bízz bennem. De én jót akarok neked.

- Szopd ki a levesed. Én abból a szarból ugyan biztos nem fogok enni. Vagy ha már ki akartok csinálni, legalább rendesen tennétek, nem ilyen elbaszott módszerekkel.

- Hé, AJ, és KiSeop volt farok. Ne minket hibáztass miattuk!

- Ebben mindannyian benne vagytok.

- Igazad van. Na, jó, én nem erőltetem. Ha éhes vagy, szólsz, és jövök.

- Raney hol van?

- SooHyun vigyáz rá.

- Remek.

- Őszintén… melyikünknek örülnél a legjobban? Nem hinném, hogy ha Kevin-t mondtam volna, az jobb lenne. Direkt nem engedjük most Kevin-t a közelébe. Az egy állat.

- Heuréka, csak nem feltűnt?!

- Gúnyolódj csak… - szavaival berekedt a beszélgetésünk. Bevillantak az ájulásom előtti utolsó másodpercek.

- Te hoztál ki a fürdőből?

- Igen. Miért?

- A szíved…

- Mi van vele?

- Miért hoztál ki onnan? Hagyhattál volna, és eggyel kevesebb problémátok lenne.

- Valóban… végül is nem olyan nehéz eltüntetni egy hullát.

- Na, látod. De még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.

- Melyikre?

- A szíved. Miért izgultál annyira, mikor kihoztál?

- Honnan veszed, hogy éreztem bármit is? – egy pillanatra elgondolkodott, majd folytatta. – Azért izgultam, mert ha elkezded alulról szagolni az ibolyát, cseszhetjük. – idegesen felállt a helyéről. – Biztosan nem eszel?

Válasz helyett ránéztem, és addig szuggeráltam, míg ki nem ment.

Rohadt köcsög…

És már megint ez a bilincs… a francba, hol lehet a kulcs? Tuti a zsebébe rakta, úgy, mint este az ajtóét. De nyert ügy, mert ha jól hallottam, most legalább nem zárta be. Talán tudja, hogy úgy is próbálkozni fogok, és azt is tudja, hogy esélyem sincs innen kijutni? Számító tetű.

Raney… vajon tényleg jól van, és nem bántották? Vajon ő hagyta, hogy megetessék, egyáltalán észhez tért már? Látni akartam, és két szemmel megbizonyosodni róla, hogy épségben van. Ha baja lenne, tuti elmondták volna. Ugyan mit érnének el azzal, ha hazudnak, úgy is megtudnám előbb vagy utóbb.

Iszonyatosan sajgott a fejem. Talán ennek a szemétnek igaza van, és ennem kéne a csodaszerükből. Nem. Azért se…

Felültem az ágyon, lábra álltam, és körbejártam a szobában. Az ágytól jobbra volt az éjjeli szekrény, azon túl pedig egy ablak, de a fal belső vakolása elmaradt, a tégla kilátszódott, mint minden szobában ahol eddig jártam. Igazi gengszter laktanya. A falon képek lógtak, amin a fiúkkal volt. Igazi haveri társaság, szarban, jóban…

A szoba nem volt túl nagy: az ágyon, az éjjeli szekrényen kívül volt még benne egy nagyobb ruhásszekrény, és egy komód. A mosatlan alsóira nem voltam kíváncsi, így az éjjeli szekrényhez mentem. Az azon lévő óra, délelőtt háromnegyed tizenkettőt mutatott, de az idő most a legkevésbé sem érdekelt.

Kinyitottam a fiókokat, és találtam egy-két érdekes dolgot. Most nem csak a gumikra, és síkosítókra gondoltam, meg az egyéb… uhh, fúj ez egy… ? Undorodva ejtettem vissza a fiókba egy vörös csipkés tangát. Beteg…

Találtam mindennapos használati tárgyakat, fotóalbumokat, de ami a legjobban felkeltette a figyelmemet egy fekete, bőrkötésű könyvecske volt. Biztos ebbe írja a női telefonszámát. Kihalásztam, ami érdekes mutatvány volt hátrabilincselt kezekkel. Miután sikerült kivennem, érdeklődve nyitottam ki, gondoltam, megszámolom eddig hány csajnak verte be, de nagyot csalódtam.

A kezemben tartott könyv ugyanis egy napló volt.

A számmal lapozgattam, de az írásainak fele a drogról, és élete eddigi legjobb meneteiről szóltak – mily meglepő… -, így gyorsan haladtam.

„Meg akarok tőle szabadulni.”

„Azt hittem sikerült, de visszazuhantam.”

„Újra kell kezdenem. Miatta… „

Ez meg mit jelentsen?

- Te mégis mi a fenét művelsz? – csapta be Hoon maga mögött az ajtót.

- Én csak…

- Te csak? – dühtől izzó szemei nem ijesztettek meg. Neki lökött a falnak, és úgy sziszegett az arcomba. - Ne merj turkálni a holmijaim között még egyszer! – megint nem volt magánál.

- Miért? Mitől félsz? Mire jövök rá, vagy ők mire jönnek rá, amit jobb lenne, ha nem tudnának?

- Semmitől nem félek. Szimplán gyűlölöm, ha a dolgaimhoz nyúlnak.

- Ha nem félnél, nem reagáltál volna így. Mondd csak ki. Tőlük félsz. Hogy egy szempillantás alatt elintéznek, és utcára tesznek, ha kiszállsz.

- Mit tudsz te rólam?

- Ezek alapján éppen eleget ahhoz, hogy elengedj.

- Vagy mi lesz?

- Netalántán eljár a szám.

- A szádat majd másképp hasznosítom, csak azért nem ütlek most meg.

- Beszartál, mikor megtudtad, hogy honnan van a sérülésem, mi?

- Tudtam jól, hogy mit teszek.

- Tegnap este nem úgy tűnt.

- Hogy érted?

- Miután megütöttél, kikulcsoltad a bilincset. Megijedtél önmagadtól. Mégis hogyan tudnád mit teszel, ha megijedsz saját magadtól?

- Még egy ilyen, és…

- És? Mit csinálsz? Megerőszakolsz? Rajta. Bedrogoztatok, megvertél… rajta, GYERÜNK! – ahogy ezt kimondtam, a tarkómnál megragadta a hajamat, a fallal szembe fordított, és nekiütötte a falnak a homlokomat.

- Hoon! Begolyóztál? – dörrent rá idegesen DongHo, mikor meglátta mit csinált velem.

- Én. É-én…

- Húzz innen kifelé! – a nyuszi nagy léptekkel, fújtatva ment ki a szobájából, és őt követte a kölyök. - Komolyan mondom, távol kell tartanom tőlük Kevin-t és most már ezt is.

- Gyere! – segített fel AJ a földről. – Kérjétek már el Hoon-tól a kulcsot!

- De ha bevadul, a te felelősséged. – Eli keresztbe tett karral.

- Beszélek vele, nyugi van.

AJ leültetett az ágyra, maga mellé.

- Kösz! - köszönte meg Seop-nak a kulcsot. – Mi van?

- Bírni fogsz vele?

- Inkább én, mint ti beállva. Húzás kifelé!

A vörös becsukta az ajtót, és kettesben maradtam a szado-mazoval. Hmm, biztató…

- Szóval, most tiszta vagy?

- Fogjuk rá.

- Én azt hittem, a ti fajtátok éjjel-nappal be van állva.

- KiSeop, Eli, Hoon, és én csak akkor szerezünk, ha nagyon lankadt a hangulat. Eli is inkább csak iszik, de tőből egy tapló segg, szóval tőle „józanon” se várj sokat. Seop ő kétszínű, de ha tiszta, ő is tud rendesen viselkedni, bár a helyetekben tőle óvakodnék a legjobban. Viszonylag én bírom a legjobban cucc nélkül, és én nem is szoktam totál elszállni, szeretem érezni a fájdalmat. Hoon pedig ő egy külön téma…

- Miért mondod ezt el nekem?

- Csak hogy tisztában legyél az itteni dolgokkal, ha már tag vagy.

- Ki mondta, hogy közétek tartozom?

- Nem kérdés babám. Ha kapcsolatba kerülsz bármelyikünkkel is, vagy magadtól besétálsz a kelepcénkbe, automatikusan taggá avanzsálunk, tetszik, vagy sem.

- És hogy lehet innen kikerülni?

- Majd ha mi úgy látjuk, kiteszünk.

- Vagyis egy szavatok miatt földönfutóvá válhatunk, ha úgy gondoljátok.

- Mit gondolsz, miért intelek óva? Nem érdemes velünk szórakozni. Vegyétek úgy, hogy az, hogy itt lehettek, egyfajta megtiszteltetés. Másokat eddig kiszórtunk. A többi lány, aki idejár, vagy akiket láttál a ketrecben, csak estére jönnek ide táncolni, esetenként, ha nagyon kell nekik a pénz, egyebet is elvállalnak, ugye érted?

- Nyilvánvaló…

- Na, már most. Alkut ajánlunk nektek. Pontosabban én nektek. Raney-vel még nem volt alkalmam beszélni, mert még nem ébredt fel. A fiúk azon gondolkodtak, hogy titeket is kiraknak. Igazából Kevin volt az egyedüli, aki ragaszkodott Raney-hez, mondván tüzes csaj, és kell neki valaki, aki lángra lobbantja.

- Jó, mellőzzük ki kire, mit és mennyit… a lényeget!

- Szóval felvetettem a fiúknak az ötletet, hogy beveszlek titeket a klub tagjai közé, bizonyos feltételek mellett persze.

- És hány farkat kéne megcibálnunk esténként?

- Egyet sem. Amíg a fiúk nem engedik. Törékeny virágszálnak számítotok. Amíg mi nem engedjük, hogy elkérjenek titeket a férfiak, vagy a nők, addig nem kell félnetek semmi ilyentől. Persze táncolnotok kell majd, és szórakoztatni a közönséget, máskülönben fizetség nélkül maradtok, és könnyen kijuthattok, de annak nem lesz jó vége.

- Várj… azt mondtad… nők???

- Még csak itt tartasz szivi?

- Én nem fogok egy nővel sem… semmit csinálni.

- Majd meglátjuk, de nem ezen van a hangsúly. Vállaljátok a munkát, belefogtok, és cserébe védünk titeket, vagy továbbra is hadakoztok, és „törhetetlenek” maradtok, amíg a fiúk megunják, teletömnek minden szarral, és függőként fogjátok magatokat az utcán találni?

- Miért beszélsz hol úgy, hogy te is közéjük tartozol, hol pedig csak róluk?

- Mert én csak stylist vagyok. Nincs sok beleszólásom a dolgokba. A főmufti DongHo és SooHyun. Hoon is csak azért fosik, mert ő a legújabb, de ahogy elnézem az arcodat, kezd kibontakozni.

- Én Raney nélkül nem vágok bele semmibe. Ha belemegy, csak azért tartok vele, hogy óvjam tőletek. Habár nem tudom, miért akarna maradni még itt egy percig is…

- Mondtam. A legegyszerűbb, és nekünk is rengeteg időt spóroltok, ha belementek, és védve lesztek. Azonban ha ellenkeztek, egy ideig még tűrünk, de nem a végletekig. Azonban… addig is mindennap megkapjátok a nyugtató adagotokat, és mire a fiúk megunják a várakozást, elég mélyen benne lesztek a szarban, és ha kiraknak titeket, egyedül kell majd talpra állnotok.

- Úgy mondod, mintha bármelyikkel is jól járnánk.

- Valamelyikkel biztosan, de én az elsőt választanám.

- Miért pont mi? Miért nem lehetne csak simán elengedni bennünket. Kussolnánk, és ti meg folytathatnátok az ügyleteiteket.

- Hülyének néztek minket? Mivel magyaráznátok az ismerőseiteknek, hogy be vagytok kattanva? Az első válaszaitok közt lenne a klub. Egyszer már majdnem feldobtak minket, de sikerült magunkat kihúzni, szóval még egyszer nem követjük el ugyanazt a hibát.

- AJ gyere, a másik is felébredt! – nyitott be Hoon a szobába.

- Raney! – szaladtam az a kijárathoz, és megpróbáltam kijutni. – Raneeey!

„- HyunAe?” – hallottam tompán pár szobával messzebbről a hangját. Hoon visszafogott, míg AJ kisétált.

- Raney, jól vagy? – kiabáltam az ajtófélfába kapaszkodva, míg a barna megpróbált leszakítani onnan.

„- Mondd, hogy te jól vagy.”

- Ne egyél a levesből, abba is van valami! Akármennyire is vágysz rá, ne egyél bel… - Hoon befogta a számat, becsukta az ajtót, és az ágyra lökött. – Te aljas rohadék! Ha baja esik, kitaposom a golyóidat, de úgy, hogy a szádon fogod kiköpni mindkettőt darabokban!

- Nyugi cicus!

- Nem vagyok cicus te köcsög! – teli erőmből – már amennyi erőm volt – pofon vágtam.

- Eressz már lejjebb! – megfogta a két felkaromat, és próbálta kivédeni a felé záporozó ütéseimet. - Ne akard, hogy hívjam DongHo-t, hogy megint lenyugtasson.

- Hagyj békén! – karjaimat kirántottam szorításából, és hátat fordítva neki az ablakhoz sétáltam.

Odakint sütött a nap, és a fiúk is trikóban, meg pólóban mászkáltak, engem viszont baromira rázott a hideg, egyenesen vacogtam. Elvettem az ágyról a takarót, és bebugyoláltam magam. Visszamentem az ablakhoz, és kinéztem. Sok mindent nem láttam, mert az ablakkal szemben egy másik téglafal tornyosult. Ha nagyon az ablakhoz álltam, és kinéztem, akkor láthattam, hogy jobbra zsákutca, balra pedig kinyílik az utca.

- Szép a kilátás. Ez jár az újoncoknak? – fordultam felé, és ráhunyorogtam.

- Ez jutott.

Tovább szemeztem a szemközti fallal, közben néha a fiú tükörképét néztem az ablakban.

- Mi lenne, ha nem égetnél lyukat a hátamba a tekinteteddel?

- Honnan… ?

- Édesem… üveg. – kopogtattam meg az anyagot, majd felé fordultam.

- Szóval engem lesel titokban. – mosolyodott el.

- Leskelődés nélkül is megérzem bárki tekintetét.

Hosszú percek teltek el szótlanul. Ő időközben ledobta magát az ágyára, és hívogatóan nézett rám. Én csak tovább járkáltam a helyiségben, mintha valami fontosat keresnék; valójában csak terelni akartam a figyelmemet róla. Bármit megadtam volna most azért, hogy egyedül hagyjon, erre:

- Szóval… nagyon… - megköszörülte a torkát – nagyon fáj az arcod?

- Mit érdekel? Törődj az egyéni problémáiddal. Ahogy olvastam, neked nagyobb gondjaid vannak, mint nekem.

- Azért érdekel, mert… komolyan én tettem?

- Nem is olyan rég… ennyire nem vagy itt, hahó?! – integettem szemei előtt.

- Nem, arra emlékszem. Hanem ami előtte is meg volt. Azt is én okoztam?

- Mi van? Nem hiszel a haverjaidnak? Olyan tökéletesnek hiszed magad, hogy nem tudod elképzelni magadról, hogy képes vagy megütni egy lányt? Hogy lehetsz ennyire hiú?

- Szóval tényleg én voltam. – felült, és maga elé meredt. Teljesen ki volt ütve szellemileg, de most mégsem sikerült felhúznom.

- Nem értelek.

- ???

- Egyszer védesz, aztán meg szét akarsz verni, majd mintha mi sem történt volna, jössz a nyaló éneddel. Szánalmas vagy, tudsz róla?

- Jobban ismerem én magam, mint gondolnád.

- Valóban? Akkor magyarázd meg nekem a naplóban írtakat.

- Semmi közöd nincs hozzá.

- Ki miatt kell újrakezdened?

- Magam miatt.

- Ha harmadik személyben beszélsz magadról, nagyon az idegen lenne már a helyed, de te tudod…

- Ide figyelj! – elkapta a kezemet, és magához húzott az ágyra. - Még egy ilyen beszólás, és én gondoskodom róla, hogy az utcán találd magad.

- És mivel magyarázod majd a hirtelen döntésed a fiúknak, hm?

- Meguntam, hogy várjak rád. Ilyen egyszerű.

- Nem hagysz győzni, ugye?

- Eltaláltad.

- HyunAe! – Eli lökte be barátnőmet az ajtón.

- Raney! – felpattantam az ágyról, megöleltem, majd miután a fiúk kimentek végignéztük egymást. – Ugye nem ettél abból a szarból?

- Nem, eszem ágában sincs. Ki kell jutnunk.

- De hogyan? Neked AJ nem mondta… ?

- Dehogyisnem.

- És?

- Mondtam, hogy nélküled semmiről nem döntök.

- Én is ugyanezt mondtam neki. Mi a francot csináljunk? Nem fognak úgy sem kiengedni. Sőt… tudod mi a feltételük.

- Tök mindegy hogy döntünk, így is, úgy is mi húzzuk a rövidebbet.

- Én ezt nem akarom csinálni. Miért nem tudnak innen egyszerűen kiengedni a rohadt életbe már?!

- Én sem akarom, de ahogy a macska is mondta, nyakig benne csücsülünk. Ha ki is jutunk, nem lesz semmink. Ha maradunk, legalább rendelkezünk néhány dologgal, még ha nem is fűlik hozzá a fogunk.

- Te most rá akarsz beszélni? – engedtem el ledöbbenve.

- Nem, de gondold végig. Kizárt, hogy kiengedjenek önszántukból még egy jó ideig. Minél jobban tiltakozunk, annál jobban fognak minket bántani. Ezt akarod?

- Nem.

- Hidd el, én sem akarom. De akárhonnan nézzük…

- Vágjunk bele. – néztem szemeibe.

- Hogy?

- Csináljuk. Ha most belekezdünk, annál hamarabb juthatunk ki innen. Most kell belemennünk az aljas játékaikba, és mindent úgy csinálunk, ahogy akarják, előbb-utóbb ránk is ránk unnak, és élve, vagy holtan, de kikerülünk.

- Én inkább élve szeretnék.

- Raney… - megfogtam arcát, és a szemébe néztem, mely ide-oda cikázott. - … a testem vágyik a szerre. Látom rajtad, hogy a tiéd is. Még nem sok alkalommal kaptunk, de ha már ennyi kikészít bennünket, mi lesz később!? Csak egy ideig tudjuk tartani magunkat, de egyre rosszabb lesz. Ki fogunk jutni, de utána a saját harcunkat kell önmagunkkal megvívni.

- Tudom. – hajtotta le a fejét.

- Hé! Együtt vagyunk itt, egymásnak vagyunk. Kitartunk egymás mellett, oké?! – mosolyogtam rá biztatva.

- Rendben.

- Nos, lányok… mehet a móka? – kérdezte DongHo.

- Mehet… te rohadék, de még hogy.