[HyunAe’s POV. ]
Nem tudtam mi következik, miután AJ-vel együtt el kellett hagynunk a
helyiséget. A macska elvonult a szobájába, én pedig türelmetlenül, és feszülten
doboltam ujjaimmal a pulton, miközben Eli méregetett az egyik kanapéról. Felé
fordultam, szemeztem vele, majd odaböktem neki:
- Mi van galambom?
- Elrepítenélek a mennyekbe
néhány percre.
- Csak percekre? Chh… - Arca
megvonaglott a beszólásomtól. Visszafordultam, és a pult mögötti itallal teli
polcokat kezdtem el nézni. Hirtelen nyílt az öltöző ajtaja, és Raney lépett ki
rajta lihegve, Kevin pedig megállt az ajtóban.
- Raney, jól vagy?
- Most már tökéletesen. –
felelte, miközben ránézett arra az állatra, aki szinte fel tudta volna a
tekintetével falni őt.
- Wow, csajok! Csinik
vagytok. Mikor láthatunk ízelítőt a produkciótokból? – állt közénk SooHyun, és
átölelte derekunkat.
- Mindent a maga idejében
SooHyun. – csatlakozott hozzánk AJ. – Először én szeretném megnézni őket, hogy
biztosan megy-e nekik. Gyertek lányok!
SooHyun egy bíztató mosollyal elengedett bennünket, mi pedig a stylist után lépdeltünk ismét az öltözőbe.
SooHyun egy bíztató mosollyal elengedett bennünket, mi pedig a stylist után lépdeltünk ismét az öltözőbe.
- Jól van lányok. Nem hiszem,
hogy mindennap táncoltatok volna olyasmi táncot, amivel itt kell majd
szerepelnetek, szóval szeretném látni, mit tudtok. Rajta! – AJ csak kényelmesen
hátradőlt a fotelban, és várta a műsorunkat.
Most éreztem először azt, mintha null tudásom lenne. Bizonytalanul néztünk egymásra Raney-vel… szóval neki sincs ötlete.
Most éreztem először azt, mintha null tudásom lenne. Bizonytalanul néztünk egymásra Raney-vel… szóval neki sincs ötlete.
- Gyerünk már, csak tudjátok,
hogyan kell szexelni!
- Azzal nincs gondunk, hidd
el… - kezdtem meg a mondatot, melyet Raney fejezett be - … de… a tánc, az más
tészta.
- Mennyivel lehet másabb?
Csípőkörzés, vonaglás, riszálás, terpesztés. Ennyi!
Még mindig egy helyben álltunk, és moccanni sem mertünk.
Még mindig egy helyben álltunk, és moccanni sem mertünk.
- Jól van, én nem leszek
veletek durva, amiért nem megy. Kezdeti nehézségek, mindenkivel előfordul.
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy maradok inkább kurva, de táncolni nem fogok, ám mielőtt kimondhattam volna, AJ szólalt meg:
Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy maradok inkább kurva, de táncolni nem fogok, ám mielőtt kimondhattam volna, AJ szólalt meg:
- Maradjatok itt, egy
pillanat és jövök!
Értetlenül néztem össze barátnőmmel, és nyugtalanul vártuk vissza a macskát.
Értetlenül néztem össze barátnőmmel, és nyugtalanul vártuk vissza a macskát.
- Hallom lányok akadályba
ütköztetek. – jött be SooHyun vigyorogva.
- Mutass nekik valamit
SooHyun, ezek azt sem tudják mi fán terem!
- Szíves örömest. – Soo meghajolt
előttünk, AJ leültetett minket a kanapéra, majd leült a foteljébe. SooHyun
csak hátrébb lépett, és levette pólóját. Már ennyitől is izzadni kezdett a
tenyerem, de ahogy Raney-n láttam, neki igencsak megmozgatta a készülődő
jelenet a fantáziáját.
A fiú egy kisebb terpeszbe állt, bal kezének hüvelykujját elindította ajkaitól, végighúzta kockáin, majd belemarkolt gatyájának közepébe. Csinált pár hullámot testével, ide-oda mozgatta csípőjét, majd elindult felénk. Először Raney-nek táncolt, a farkát majdhogynem az arcába nyomta. Raney csak harapdálta, és nyaldosta a száját. Mikor SooHyun látta, hogy kellően felizgatta barátnőmet, átjött hozzám. Én teljesen hátrapréseltem magam a kanapén, de tovább nem volt.
A fiú egy kisebb terpeszbe állt, bal kezének hüvelykujját elindította ajkaitól, végighúzta kockáin, majd belemarkolt gatyájának közepébe. Csinált pár hullámot testével, ide-oda mozgatta csípőjét, majd elindult felénk. Először Raney-nek táncolt, a farkát majdhogynem az arcába nyomta. Raney csak harapdálta, és nyaldosta a száját. Mikor SooHyun látta, hogy kellően felizgatta barátnőmet, átjött hozzám. Én teljesen hátrapréseltem magam a kanapén, de tovább nem volt.
- Nyugi kicsim, ez csak egy
tánc… nektek! – rákacsintott a teljesen felajzott barátnőmre, majd
visszafordult felém. Leguggolt elém, felnézett rám, végigsimított combjaimon
felülről lefelé, és összezárta lábaimat, majd az ölembe ült, velem szembe. –
Nem kell félned. Inkább memorizálj, mert neked is ezt kell majd csinálnod. –
míg ezt kimondta, egyik kezével a fejem mellett támaszkodott, másik kezének
mutató ujját pedig rásimította az arcomra, levándorolt a nyakamra, betévedt a
melleim közé, és egészen az alhasamig lecsúsztatta. Visszaemelte kezét,
hátratűrte a hajamat, és egy lágy, ám annál égetőbb csókot lehelt ajkaimra.
Felállt az ölemből, majd önelégülten kisétált.
- Nos, valami ilyesmit
várnánk el tőletek. Menni fog? – kérdezte AJ elénk állva.
A totális kisüléstől észre sem vettem, hogy az előbbi táncosunk visszajött a helyiségbe:
A totális kisüléstől észre sem vettem, hogy az előbbi táncosunk visszajött a helyiségbe:
- Csak a pólómért jöttem,
nyugi HyunAe! – kacsintott rám, majd a stylist-hoz fordult. - Mellesleg AJ…
szerintem vidd el őket IlSung-hoz. – kisétált a helyiségből, mi pedig
értetlenül néztünk AJ-re.
IlSung |
- IlSung? Az meg ki?
- Profi táncos. Lehet, hogy
SooHyun-nak igaza van, és el kéne vigyelek titeket, de a fiúk beleegyezése is
kell előbb.
- AJ, én táncolni akarok.
Szedd fel a segged a kanapéról, és beszélj azokkal a rohadékokkal. – tört ki
Raney. Több sem kellett a macskának. Felállt helyéről, majd pár perc múlva
Eli-al tért vissza, akinek a kezében slusszkulcs csörgött.
- Ugye nem ez a részeg barom
fog vezetni? – kérdeztem cinikusan.
- Nem, de mindenki jön… ha
megint szökni próbálnátok. Indulhatunk? – bólintottunk. – Eli, a fiúk készen
vannak? – fordult a fiú az említetthez.
- Ja, összeszedem őket és
mehetünk. – Eli, miközben kiment az öltözőből.
- Ezeket vegyétek fel. –
dobott hozzánk egy-egy fekete, bőr ballonkabátot a stylist. Felvettük, majd a
nyomába eredtünk. A klub – eddig számunkra ismeretlen – hátsó kijárata felé
tartottunk. Kimentünk az épületből, beszálltunk egy fekete, sötétített ablakú
furgonba. Raney a kisfőnök, és Hoon között kapott, helyet, én Seop és Eli
között. SooHyun vezetett, a macska és a vadállat Soo mellett ültek elől.
Az út viszonylag normálisnak indult, de negyed óra kocsikázás után kezdtem zsibbadni, és unni ezt az egészet.
Az út viszonylag normálisnak indult, de negyed óra kocsikázás után kezdtem zsibbadni, és unni ezt az egészet.
- Mi lenne, ha nem szekíroznál
a szemeiddel? – kérdeztem Eli-tól, aki a ki-kivillanó combomat nézegette.
- Nem állna a farkam. –
jelentette ki röhögve. Lenéztem és…
- Raney, cserélj velem
helyet! – álltam fel a két fiú közül, majd megláttam, hogy ki van barátnőm
mellett. Ránéztem az illetőre. – Inkább mégse…
- Figyeld Hoonie, a csajod
engem akar.
- Nem vagyok a csaja, és nem
vágyom egy magadfajta iszákos semmirekellő seggfejre sem, világos?!
- Majd meglátjuk babám. –
húzta végig kezét a combomon.
- Ha még egyszer hozzám mersz
érni, a farkad bánja!
- Meg te is. Hidd el…
- Nem lehetne, hogy
befogjátok a pofátokat? Semmi kedvem hallgatni a fantáziadús beszélgetéseket
onnan hátulról. Köszi! – szólt hátra SooHyun.
A további majd háromnegyed óra csendben telt, de nem egyszer voltam azon, hogy tökön szúrom a mellettem nyáladzó barmot. Inkább Raney-re figyeltem, és próbáltunk nem azon gondolkodni, hogy megpattanunk.
Lassan megérkeztünk a helyre. Hasonló kinézete volt, mint a klubnak, de belül nem a szokásos volt. Kellemes, fehérszínű falak, világos belsőtér, hosszú folyosók.
A további majd háromnegyed óra csendben telt, de nem egyszer voltam azon, hogy tökön szúrom a mellettem nyáladzó barmot. Inkább Raney-re figyeltem, és próbáltunk nem azon gondolkodni, hogy megpattanunk.
Lassan megérkeztünk a helyre. Hasonló kinézete volt, mint a klubnak, de belül nem a szokásos volt. Kellemes, fehérszínű falak, világos belsőtér, hosszú folyosók.
- AJ barátom, de jó újra
látni! Mi szél hozott erre benneteket? – köszöntötte a macskát egy felénk tartó
fazon.
- Szükségünk lenne a
segítségedre. Ebből a két hölgyeményből kellene táncosokat faragnod.
- Milyen táncra gondolsz? -
AJ csak közénk sétált, és kicsit széthúzta a kabátjainkat, úgy, hogy a többi
fiú ne láthassa. – Áhh, értem. Gyertek velem lányok!
- És mi? – kérdezte DongHo.
- Foglaljatok helyet
valamelyik szobában. Gondolom, a lányok nem szeretnék, ha gyakorlás közben
figyelnétek őket. – mi csak összenéztünk Raney-vel, majd vissza a pasasra, és
heves fejrázásba kezdtünk. – Jól van, akkor gyerünk lányok, fiúk, ti jobbra el,
és a harmadik ajtón be! Majd valamikor végzünk.
Mindenki elszéledt a maga helyére, mi pedig IlSung-gal bementünk egy padlózott, szintén fehér falúra festett terembe, ahol az ajtóval szemben tükörfal volt.
Mindenki elszéledt a maga helyére, mi pedig IlSung-gal bementünk egy padlózott, szintén fehér falúra festett terembe, ahol az ajtóval szemben tükörfal volt.
- Nyugodtan vegyétek le a
kabátot! Meleg vagyok, szóval én nem fogom a szemem rajtatok legeltetni, és ha
hozzátok érek gyakorlás közben, ne féljetek, rendben?
Bólintottunk Raney-vel, és levettük a felesleges ruhadarabot.
Bólintottunk Raney-vel, és levettük a felesleges ruhadarabot.
- Előbb cipő nélkül nézzük
jó? Nem szeretném, ha gyakorlatlanul kitörnétek a bokátokat nekem, mert a fiúk
leveszik a fejemet érte.
Levettük a cipőinket, és megkezdődött az óra.
Levettük a cipőinket, és megkezdődött az óra.
…
- Na, hogy haladnak? –
kérdezte IlSung-ot Kevin, mikor belépett hozzájuk a „várószobába”.
- Elég jól, bár van még mit
tanulniuk. Én azt mondom, pontosabban kérni szeretném, hogy maradjanak, hogy
minél rövidebb idő alatt, minél többet el tudjanak sajátítani. Az biztos, hogy
gyorsan tanulnak, de ha profi táncot vártok tőlük, és úgy, hogy a napokban
kezdjenek, akkor sokkal több gyakorlásra van szükség.
- Kizárt dolog. Innen simán
kiszöknek. – tiltakozott DongHo.
- És ha valamelyik fiú itt
marad?
- Én biztos nem, mert én
vagyok felelős a klubbért, Hoon pultos, AJ kell a többi lányhoz is, Kevin ő egy
órát alig bír kefélés nélkül, SooHyun táncol, marad a két becserkésző. Eli,
KiSeop, vállaljátok?
- Szíves örömest! – felelték
egyszerre.
- Akkor mi indulunk. Ha bármi
van, szóljatok! Szevasztok!
…
~Pár nap múlva~
~Pár nap múlva~
- Na? Hallom megértek a friss
gyümölcseink! – jött be vigyorogva DongHo IlSung-hoz, a többi fiúval a hátában.
- De még hogy. Aranyat érnek.
Gyertek csak! Éppen próbálnak. – a tanár elvezette az öt fiút egy olyan
szobába, ahonnan láthatták a lányokat, ám a lányok őket nem. Már jó pár perce
benn voltak, mikor SooHyun kérdezett:
- Raney miért sántít? És…
HyunAe szeme miért van bekötözve?
- Raney megerőltette a lábát,
HyunAe pedig… nos. Ő azt mondta, így jobban átérzi a zenét. Ne aggódjatok,
kendő nélkül is profi, de gyakorlásnál mindig hagyom, hogy rajta legyen, mert
közben is kitalál új figurákat. – mosolyogva fordult a fiúk felé. – És van egy
olyan hírem, aminek részben örülni fogtok, részben nem.
A fiúk kérdően néztek IlSung-ra.
A fiúk kérdően néztek IlSung-ra.
- Át kell építenek majd egy
kicsit a helyet.
- Minek? – kérdezte DongHo.
Na, igen, a kis pöcs nem szívesen adott pénzt a keze alól, hacsak nem valami
anyagról volt szó.
- MUSZÁJ beraknotok két
rudat.
- Hogy mi?
- Bizony. A lánykák
betévedtek unalmukban a másik terembe, és elkezdtek rúd táncolni is.
- Na ha miattuk nem lendül
fel a forgalom, leszúrom magam. – Hoon.
- Hozzáteszem, még nem megy
nekik olyan, hű de jól, DE, ha heti két-három alkalmat átengedtek nekem, hogy
foglalkozzak velük, rövid időn belül ők lesznek a klubotok legtündöklőbb
csillagai.
- Ha a többiek benne vannak…
- kezdte DongHo, de mindenfelől beleegyező pillantásokat kapott. – Oké,
szerintem megéri beruházni. Figyelj Ilsung! Maradhatnának még két-három hetet?
Addig még tanítod őket, és a hely is kész lesz.
- Természetesen.
- DongHo, hoztál, amit
kértem? – kérdezte KiSeop.
- Naná! – a vörös kezébe
nyomott pár szem pirulát, és egy kis tégelyt porral. – Akkor mi megyünk. Amint
kész a hely, szólunk, és hozzátok őket. Hoztunk még nekik ruhát is, gyertek
velem, és odaadom. – a tanárhoz fordult a kölyök. – Neked IlSung pedig, örök
hálánk. Sokkal jövünk neked mindezért.
- Ugyan, semmiség!
A hét fiú kisétált az autóhoz.
A hét fiú kisétált az autóhoz.
- Hogy bírják a lányok az itt
létet?
- Felettébb nyugodtak, de
régóta foglalkoztat valami DongHo. – kérdő pillantásokat kapott az említettől
Seop. – Miért kellett őket is bedrogozni?
- Mert befolyásolhatóbbak.
Ugyan KiSeop. Szereztetek nekünk két ragyogó nőszemélyt, akik szinte bármire
hajlandóak.
- Ja, bármire. HyunAe múltkor
harapós kedvében volt. – mutatott Eli a kezére.
- Ó haver, bárkivel megesik,
már engem is megharapott egyszer, emlékszel?
- Hoon-nak vigyáznia kell,
nehogy leharapja a farkát majd, ha szelídíteni próbálja. – röhögött KiSeop.
- Az én farkam legalább benn
lesz valahol, nem úgy, mint a tiéd, bocs.
- Na, jól van, ne kapjatok
hajba! Itt vannak a ruhák a lányoknak. Ha kell majd még valami, nyugodtan
hívjatok, és jövünk. – DongHo és a többiek – Seop és Eli kivételével persze –
beszálltak a furgonba, és elhajtottak.
- Te, rohadt nagy lecseszést
fogunk kapni, ha kitisztulva látják meg a lányokat. – fordult Eli a vöröshöz.
- Leszarom. Napi egy
tabletta, és kész. Én nem fogom agyonnyomni őket. DongHo teljesen hülye.
Szerintem az elején a piába se kellett volna semmit sem rakni. Mellesleg három
hét alatt vissza tudjuk őket ejteni.
- És mi van, ha nem akarják a
szert?
- A függőség nem ilyen
egyszerű, ezt neked kéne majdhogynem a legjobban tudnod. Mellesleg rá tudjuk
őket venni, hidd el. És amúgy nem látom már rajtuk a szökési szándékot.
- Kár, pedig szerettem, mikor
tiltakoztak. Annyira harciasak voltak, mint két amazon. – a szőke
elgondolkodott. – AJ-nek felvetem ezt az amazonos ötletet azt hiszem. Dögös
harcosnők.
- Ember, hihetetlen, hogy
mikre gerjedsz komolyan.
- Ha meglátod majd rajtuk a
ruhát, te is így fogod gondolni.
…
~Két hét elteltével~
~Két hét elteltével~
- Te most mit érzel? –
kérdeztem Raney-t, a próbaterem padlóján fekve. Egymásnak ellentétes irányban
feküdtünk, de fejünk összeért.
- Táncolni akarok, de a
testem már nem bírja.
- Gondolkodtál már azon, hogy
miért vagyunk még itt?
- Biztos lemondtak rólunk.
- Akkor nem küldenének nekünk
se ruhát, sem pedig cuccot.
- Passzolom, de nem érdekel.
Addig sem kell mind a hét idióta fejét látnom.
- Basszus…
- Mi van?
- Az életbe nem gondoltam
volna, hogy egyszer így végzem. Már látom előre a halálomat is. Undorodom
magamtól, amiért belementem ebbe az egészbe.
- Akkor tőlem is undorodsz.
Sőt, részben én vittelek bele.
- Az más.
- Ugyan HyunAe, mitől más?!
Én miattam mentünk el a klubba, és az én hülyeségem miatt vagyunk még mindig a
foglyaik. Ne mondd nekem, hogy nem hibáztatsz egy kicsit is.
- Az jobban zavar, hogy
ennyire könnyen adtad magad az elején. Ha nem incselkedtél volna Mr.
Nyelvjátékkal, meg a szexállattal, meg a többivel, akkor nem éreznénk azt, hogy
beleveszünk a hiányba. Eladtuk magunkat.
- És mindezért engem okolsz.
- Ezt én egy szóval nem
mondtam. Én is hibás vagyok. Lehettem volna erősebb, és kiráncigálhattalak
volna a helyről.
- És? Utánunk jöttek volna.
Gondolod, ha a plázában követtek, akkor a nyílt utcán nem tették volna meg,
miután elhagytuk a klubbot?
- Jó, leszarom, nem érdekel.
Én befejeztem! Megpattanok innen MOST! Vagy jössz, vagy maradsz, azt se bánom.
– felálltam, és kisétáltam a teremből. Beviharzottam az öltözőbe, és
összeszedtem minden cuccomat egy sporttáskába. Kilopakodtam a folyosóra, és
minden egyes kis szeglethez benéztem, nincs-e a közelben az a két seggfej.
Mikor nyugtáztam, hogy nincs veszély, átszaladtam a bejárathoz, és kinyitottam
az ajtót. Jól esett a friss levegő. Majd egy hónapja be voltunk már ide zárva.
Nem néztem, hogy merre mentem. Ahogy kiléptem, és bezártam magam mögött az
ajtót, balra vettem az irányt.
- HyunAe! – a hangtól
megdermedtem, és olyan hevesen kezdett el dobogni a szívem, mint még soha.
Lassan megfordultam, és öt sötét szempárral találtam magam szembe. – Hova
indultál EGYEDÜL kisszívem? – a kis szeres megindult felém.
Felelni nem tudtam, így jobb híján csak hátrálni kezdtem. Ajtónyitódást hallottam.
Felelni nem tudtam, így jobb híján csak hátrálni kezdtem. Ajtónyitódást hallottam.
- DongHo, nem találjuk Hyu… -
jött ki az ajtón Seop és Eli, karonfogva Raney-t.
- Semmi baj, megtaláltuk. –
fordult feléjük. Ezt az alkalmat választottam. Most kell megpróbálnom. Hátat
fordítottam a nyolcfős csoportnak, és olyan gyorsan kezdtem el szaladni, ahogy
csak tudtam. - Kapjátok el! Gyerünk!
Útközben – hogy gyorsítsam magamat – eldobtam a táskát is. Körülbelül száz méter után bekanyarodtam egy másik utcába, de túl közel jártak már. Megláttam egy fát. Elővettem a famászó tudásomat, felkapaszkodtam az ágaira, és talán pont az utolsó pillanatban sikerült elrejtőznöm előlük…
Útközben – hogy gyorsítsam magamat – eldobtam a táskát is. Körülbelül száz méter után bekanyarodtam egy másik utcába, de túl közel jártak már. Megláttam egy fát. Elővettem a famászó tudásomat, felkapaszkodtam az ágaira, és talán pont az utolsó pillanatban sikerült elrejtőznöm előlük…