IV. fejezet: Első hullám

[Raney’s POV]

Nem éreztem semmit. Teljesen üres voltam. Összetörve feküdtem, arcom totálisan szét volt verve. Mellettem HyunAe feküdt, de ő jobb állapotban volt, mint én. Aggódva térdelt le, és elhomályosult szemmel nézett rám.

- Törpe, jól vagy? Mit csinált veled, az a… - elakadó lélegzettel törölgette az arcom, és inkább magába tartotta a megjegyzést.

- Jól vagyok. Ne aggódj. Nem lesz semmi baj. Mennyire lettem széttörve? – halványan rá mosolyogtam, de egyáltalán nem éreztem az arcom egyetlen egy részét sem, mégis, valami sejtésem volt arról, hogy csúnyán festhetek.

- Jaj, Raney, nem lesz baj. – mikor láttam az arcán lecsurogni a könnyeit, tudtam, hogy nagyon. Csak bólintottam egyet, majd lassan lehunytam a szemem. Az a kis tetű telenyomott droggal, amit már éreztem is dolgozni. Gyenge voltam, de mit sem törődve vele, összeszedtem minden erőmet, és ülő helyzetbe tornáztam magam. Szédültem, mégsem érdekelt. Most az volt a legfontosabb, hogy kijussunk innen, lehetőleg élve. Unnie megpróbált ugyan visszanyomni, de nem hagytam.

- HyunAe, most az arcom a legkisebb gond. Az a legfontosabb, hogy kijussunk, lehetőleg élve. De előtte még kamatostul vissza akarom adni ezt. Még hogy kinyaltam SooHyun száját… hmpf… Majd kinyalom én neki… a vért a szétkaszabolt mellkasából. Mindnek. Ha durván szereti, hát megkapja.

- Raney, megőrültél? Még ezek után itt akarsz maradni?

- Ne mondd, hogy te nem akarod megbosszulni. Na, meg, hiába, lehet, most csak beszívottan mondom ezt, de akkor is ki akarom őket próbálni. – visszagondoltam a pokol előtti utolsó másodpercre, és kellemes bizsergés fogott el. Pandára pillantottam, akinek hasonló sóvárgás csillant a szemében, erre a mondatra. – Azt hiszem, hogy ebben te is egyetértesz. Lehet, hogy őrült vagyok, de ha nem nézzük a szociopata viselkedésüket... állati jó pasik, és én akarom őket. Már csak várnunk kell türelmesen, és kitalálni, hogyan is rendezzük le őket.

- Ah… ha tudtam volna, otthon maradtunk volna.

- Én csak részben bánom. És az a rohadt kis görcs tényleg bedrogozott. Te is érzed, ugye?

- Igen. Egyre jobban nem érdekel semmi, csak táncolni akarok.

- Hát, talán majd reggel. – majd felálltam, és kutatni kezdtem a szememmel valami olyan dolog után, amivel ki tudjuk nyitni az ajtót. – Most keresnünk kell valamit, amivel sikerülhet kinyitni az ajtót, mielőtt még totálisan hatna a drog, és már mozdulni se tudunk majd.

Nagyjából fél óránk volt még, utána, az volt az utolsó emlékem, hogy tehetetlenül bámulom a villanykörtét, HyunAe pedig megfogja a kezem, miközben azt suttogja, hogy kitartás.

Később, arra ébredtem, hogy vacogok. Végtagjaim teljesen elgémberedtek, és a fejem… hangosan felsikítottam, az iszonyatos fájdalomtól. A mellettem alvó lány ijedten kapta fel a fejét, és rémülten nézett körbe, majd rám.

- Raney, csshh.. nincs semmi baj.

- Az arcom… - súgtam. -… borzalmasan fáj. Ég! HyunAe… - elakadt a lélegzetem, ahogy újra belenyilallt a fájdalom.

- Tudom. De ne beszélj, próbáld meg ellazítani az izmaid, úgy nem fog annyira fájni. – csak bólintottam, és hirtelen támadt egy ötletem. Gyorsan elsuttogtam, majd felkeltem, az ajtóhoz tántorogtam, és rugdosni kezdtem.

- Hahó! Seggfejek! Ki akarok menni, most! Azonnal ki lehet nyitni! Sürgős dolgom van! – barátnőm az utolsó mondatomon nevetésben tört ki, de én tovább folytattam. – Valaki! Be fogok pisilni! Nem hiszem, hogy örülnétek neki! Jó lenne, ha valaki felemelné a ragyás seggét, és elfordítaná a kulcsot ebben a kibaszott zárban! Gyerünk már! Esküszöm, hogy össze fogom magam rondítani! - Végre… egy perc múlva, ajtócsapódás hallatszódott, majd léptek zaja, ami a mi „fogdánk” előtt halkult el.

- Mi a tetves, kurva istent akarsz ilyen kibaszott korán? – nem tudtam kivenni az álmos hangból, hogy ki áll a túloldalon, de nagy valószínűséggel vagy Kevin, vagy Eli lehetett az.

- Az, hogy össze fogom magam pisilni te rohadék! Eressz ki innen, de rohadt gyorsan, ha nem akarsz vizeletet takarítani.

- Ha odahugyozol, felnyalatom veled! – fenyegetés volt, de engem nem igen hatott meg.

- Akkor mutasd, meg hol tudok könnyíteni magamon, te faszparaszt! – intettem HyunAe-nak, mikor meghallottam, hogy matatni kezd a zárban.

- Na, jó, hölgyek. Semmi meggondolatlanság, különben… cc… el kell fenekelnem titeket. – ah hánynom kell attól, hogy még most is ezen járt az esze. Teljesen felkavarodott a gyomrom. – Jézusom, veled meg mi az isten történt? Azt a kurva… Kevin, te idióta állat… Uram-anyám. Kislány, jól helyben hagytak. – miközben rendesen kitanulmányozta, és elszörnyülködött az arcomon, kivezetett minket egy hosszú folyósóra, én pedig kutató tekintettel pillantottam körbe, hátha találok valami lehetséges kiutat, vagy segédeszközt. A végén, egy ajtó előtt álltunk meg, ahol még a vaknak is nyilvánvalóvá vált, hogy az a mellékhelység.

- Csak gyorsan. Nem kívánok órákat várni rátok. Még vissza akarok aludni.

- Hidd, el fogsz eleget aludni… a sírodban, mikor belebaszlak, te geci! – panda eddig bírta, és kifakadt.

- Hé, nőstényördög, csillapodj. Én foglak megbaszni téged, és hidd el, élvezni fogod. – én, mielőtt visszavághatott volna, gyorsan magam után húztam. Az első dolgom az volt, hogy belenézzek a tükörbe, de mikor megtettem, majdnem ismét felsikítottam. A szám fel volt szakadva, és mindenhol zúzódás borított. A szemem alatt egy olyan szép lila folt koronázta meg a kinézetem, hogy azt semmilyen smink nem tudta utánozni. Könnybe lábadt a szemem, és ha nem kapaszkodok meg a mosdókagylóba, garantáltan összeesem. Nem érdekelt, hogy mennyire gyenge vagyok ebben a pillanatban, zokogni kezdtem. HyunAe szorosan átölelt, és megpróbált megnyugtatni, de nem sok eredménnyel.

- Mi van már? Most meg miért bőg a csaj? – egy ezredmásodpercig még el is hittem, hogy valóban aggódik.

- Mit érdekel téged? Ugyanúgy, mint a többiek, egytől-egyik szociopaták vagytok. Szóval, ha kérhetem, fogd be a méretes szád.

-  Meg a lószart, nem? Ennyi idő alatt simán lezavarok egy menetet, szóval kifele. Ne kelljen bemennem!

Miközben visszafele lépdeltünk, a mi általunk csapott zajokon kívül teljesen néma volt minden. Én még mindig sokkos voltam, de egy pillanattal később már egészen mást cselekedtem. Hirtelen volt, így esélyt se adva. Egyenesen nekirontottam, és ott ütöttem ahol értem. Az első pofontól, amibe még nekem is belereccsent a kezem, majdnem padlót fogott, mert felkészületlenül érte. HyunAe egy pillanatig tétlenül nézte, hogy mi t is csinálok, majd amint kiesett Eli kezéből a kulcs, elvette, miközben, én megállás nélkül ütöttem. Az a hülye ahelyett, hogy lefogott volna, csak segítségért kiabált, majd megragadta az egyik kezem, és hátracsavarta. Nekem esélyem sem volt szabadulni, de pandának igen.

- Fuss! – hezitált, mire még jobban rákiabáltam. – Fuss már, az istenit! Hozz segítséget! – kétségbeesve nézett rám, de bólintott, majd elkezdett szaladni, miközben engem Eli a másik irányba vonszolt, és folyamatosan ordítozott a többieknek. Imádkoztam, hogy sikerüljön kijutni neki, de mikor meghallottam a kacagást, már tudtam, hogy késő.

- Ne aggódj, hozott segítséget. – Dongho jó szorosan tartotta, miközben a száját is befogta, hogy ne tudjon kiáltani. De azzal nem számolt, hogy attól még tud vele hadakozni.

- Áuu! Te kis kurva! Megharaptál!

- Még szép, le is köplek, te kis pöcs. A bolha is jobban pattog nálad.

- Na, majd megnézzük. Befele! Jó szorosra kösd meg, mert van bennük erő. – újra visszatuszkoltak a szobába, majd miután lekötöztek, ránk zárták az ajtót.

- Nemsokára visszajövünk madárkák. Addig is csendben csiripelni. – az a gúnyos kacaj. Dühösen rángattam a kötelet, de hasztalanul.

- Jól vagy? – egyszerre kérdeztük egymástól, amin jobb esetben nevettem volna, most viszont, csak egy fanyar mosolyt sikerült kipréselnem magamból.

- Igen, és te? – bólintott. Már kérdezni akartam, de becsuktam a számat, és fülelni kezdtem, mikor meghallottuk kintről a beszédet.

„- Mi az isten volt ez az előbb? – Kevin borzalmasan ideges hangja bántotta a fülem.”

„- El akartak szökni, miután budiztak. De te! Mi az istent csináltál Raney-vel? Magadnál vagy? Kevin, most messzire mentél.”

„- Miért is? Nem csináltam semmit. Csupán engedelmességre tanítom.”

„- Akkor menj, és nézd meg. Túllőttél a célon. Szerencsétlen arcát teljesen szétverted.”

„- Nem mindegy? Majd begyógyul. Amúgy is, hozzá kell szoknia. Nekem ő kell.”

„- A másikkal mi van?” – ez, ha jól sikerült hallanom, akkor Hoon volt.

„- Semmi. Ugyanúgy, ha leszámítjuk a verést. De le kellett őket kötözni, mert eléggé összeszedték magukat.”

„- Jó, elég már! Inkább azt találjátok ki, hogy most mi legyen.” – SooHyun kérdésére még jobban figyelni kezdtünk.

„- Én tudom. Ti ketten, gyertek velem.” – nem értettük, hogy mire fel mondták, és azt se, hogy miért kell, és hova.

„- Miért is pont ők ketten?” – Kevin szavaiból egy egész folyónyi gúny áradt.

„- Azért, mert…” – ezt már nem hallottuk, mert egyre halkultak a hangok, míg meg nem szűntek. Egymásra néztünk, de ezzel sem igazán jutottunk előbbre. Jobb híján tovább forgattam a csuklóm, megpróbáltam kihúzni a hurokból. HyunAe a felénél feladta, inkább azon gondolkodott, hogy sikerüljön innen kijutni, csekély fizikai fájdalom nélkül. Fél óra múlva meguntam, és a csuklómat is véresre dörzsöltem, ezért még hülyébb ötlet jutott az eszembe.

- Raney, te mit csinálsz? – csodálkozva nézte, ahogy majdnem kitöröm a nyakam, miközben a lábam megpróbálom a nyakamhoz hajtogatni, hogy valamelyest azokkal lazítsak a kötélen.

- A picsába. Bassza meg, kurva élet. Ááucs… hogy rohadjon meg az összes. Remélem, az anyjuk szifiliszbe döglik meg. Jó, tereld el a figyelmem, mert képes leszek letépni a saját kezem, olyan ideges vagyok.

- Hihetetlen vagy. Be vagyunk zárva, meg akartak minket erőszakolni, téged félig szétvertek, és azon agonizálsz, hogy ne gondolj semmire. Jaj te…

- Jó, én feladom. Nem fogok semmivel foglalkozni, de istenre esküszöm, akiben nem hiszek, és nem is létezik, hogy olyan viszályt fogok szítani köztük, hogy meg fogják ölni egymást. És még élvezni is fogom. Te, benne vagy? – komolyan nem hittem el, hogy ilyet mondtam, de azt hiszem, hogy teljesen megőrültem.

- Naná, hogy benne. Ráérünk akkor is elsunnyogni, miután ezek meggyilkolták egymást. – egy másodpercig komolyan néztük egymást, majd egyszerre kezdetünk el nevetni. Épphogy elcsendesültünk, máris nyílt az ajtó, és két váratlan vendéget kaptunk.

- Minek köszönhetjük eme udvarias látogatást pont tőletek? – hiába akartam, nem sikerült nem gúnyosan kérdeznem. Egy-egy tálca volt náluk, illetve Seop-nál még egy doboz. Ő csak megeresztett egy mosolyt a kérdésem hangleejtésére, majd odasétált hozzám, HyunAe-hoz pedig AJ. Letett a cuccot a kezéből az ágyhoz közeli kisasztalra, majd leült az ágyam szélére. A szívem vad dobogásba kezdett, és igyekeztem a lehető legtávolabb húzódni tőle.

- Ne merészelj hozzáérni, hallod? – unnie komolyan beszélt, mégis ő is ugyanúgy félt, ráadásul nála, AJ ült, aki talán még veszélyesebb volt, mint a vörös, a testén vélt karmolások alapján. A fiú nem szólt semmit, csak sóhajtott egyet, és visszaterelődött a figyelme hozzám. Alaposan megnézte az arcom, majd a szemébe valami furcsa érzelem ült. Bár az lett volna az ésszerű, hogy még messzebbre távolodjak tőle, én mégis pont az ellenkezőjét csináltam. Amíg a kötél engedte, teljesen megfeszítve magam, egészen közel hajoltam az arcához.

- Mondd el nekem, hogy egy szociopatának hogyan lehetnek érzései? – szinte belesuttogtam a szájában, miközben végig a szemébe bámultam.

- Elég bátor tett nem gondolod? – ő se beszélt hangosabban, így is hallotta mindenki. Nem húzódott el, sőt, még közelebb araszolt, így majdhogynem az ajkaimra mondta a szavakat. Így is csikizett ahogy mondta. Annyira kívántam azokat a duzzadt cseresznye vörös ajkakat, hogy csak erőfeszítések árán sikerült visszafognom magam. Egy kisebb sóhaj így is kicsúszott, mire egy sokat sejtő huncut mosolyt kaptam. A következő pillanatban összerezzentem, és összeszorítottam a szemem, felkészülve az ütésre, de ahelyett egy hideg, nedves anyagdarabot húzott végig az arcomon, mely után égető érzés maradt. Felszisszentem, de rájöttem, hogy csak ellátja a sebeimet.

- Sajnálom. – olyan átéléssel mondta, hogyha nem ismertem volna, akkor elhittem volna neki, hogy komolyan beszél.

- Mit sajnálsz? Te is ugyan olyan vagy, mint a többiek. Csak te még visszafogtad magad. Merek fogadni, hogy hetetek közül te vagy a legganébb. Kíváncsi vagyok, hogy te mihez fogsz folyamodni, hogy magadévá tegyél. – Nem néztem rá, inkább barátnőmre, és a másik szado-mazo-ra összpontosítottam, hátha valami rosszra készülne.

- AJ, ha nagyon szépen megkérlek, akkor felvennél egy pólót? Tudom, hogy te szereted, amit valahol meg is értek, de kérlek, nem elég azoknak a lányoknak tartogatni, akikkel együtt vagy?

- Oh, bocsánat. Legközelebb igyekszem észben tartani.

- Köszönöm. – halványan rá mosolyogtam, amit HyunAe egyáltalán nem érett, de később szándékoztam beavatni. Seop elég nagy gondot fordított arra, hogy rendbe tegye az elcsúfított arcomat.

- Mennyire csúnya az arcom? Mármint láttam, de azért ahogy érzem, valamennyire értesz az ilyenekhez. Vagy csak túl sok sebet kötöztél már be?

- Nem, igazad van, mind két részben. Túl sokat láttam, és értek is hozzá. – HyunAe-ra néztem, aki vette a lapot, és hasonlóan hozzám, beszéltetni kezdte a macsek képűt.

- És, hogy szereted, hogy szólítanak? Mert én személy szerint a Seop-ot választanám, de nem az én nevem.

- Eltaláltad. A legtöbben KiSeop-nak hívnak, de a Seop-nak jobban örülök. – nem tudom, hogy sejtette e vagy sem, de minden esetre belement. Mikor végzett az arcommal, elvette, és a tálcát vette maga elé.

- Fagyi? – hitetlenkedtem egy sort.

- Hát, jelen pillanatban csak ezzel tudtunk szolgálni. – szinte bocsánatkérő volt a hangja, de nem vettem be.

- És milyen ízű? Remélem, hogy kitaláltátok, hogy legalább ebben az édességben melyik íz a kedvencünk.

- Nos, nem tudjuk, de csak epres felhozatal van. – hirtelen ismét neki feszültem a csuklómat szorító kötélnek, hogy megbizonyosodjak a jégkrém ízéről.

- A francba! Add ide nekem! Most! Ez a kedvencünk.

- Nem tudtam. De sajnálom, nem adhatom oda. Nem kötözhetlek ki, mert még a végén engem is megvernél.

- Nos, azt hiszem… talán. De csak ha nem adod ide azt a kehely jeges krémet. – erre felkuncogott, majd kanalanként adagolni kezdte. Arra a kis időre, míg megetette velem, leszartam, hogy hol vagyok, hogy, milyen körülmények között, és hogy mit is álltam ki ez alatt a 12 óra alatt. Az volt a lényeg, hogy azt a rohadt finom cuccot ehettem.

- Csak ennyi? – megint előrehajoltam, majd csalódottan néztem a szemébe.

- Bocsánat. Legközelebb többet hozok. Élvezet figyelni, ahogy eszel. – a kis mocsok. Pimasz fény csillant a szemébe.

- Tetszett? – ugyanúgy, mint mikor bejött, ajkaink majdnem összefonódtak.

- És ha azt mondom, hogy igen? Biztos, hogy finom.

-  Meg szeretnéd kóstolni? – mire kimondtam, óvatosan ráhajolt jéghideg ajkaimra, és beszívta. Az övé, az enyémhez képest forró volt, ami baromira beindított. Nyelve táncba hívta az enyémet, én pedig viszonoztam. Nem kapkodott el semmit, direkt csinálta ilyen lassan. Én azonban nem elégedtem meg ennyivel, többet akartam. Beharaptam az alsó párnácskáját, mire elért az agyáig, hogy mit akarok. Totálisan bekattantam, attól, amit a szájával, és a nyelvével művelt. Ha nem lettem volna lekötözve, azt hiszem, hogy már réges-régen nem lett volna rajta póló… Mikor elváltak ajkaink, még egy utolsó, apró csókot lehet rá, majd megnyalta az övét.

- Tényleg finom.

-  Ugye te nem fogsz bántani? – komolyan a szemébe néztem. Csak megrázta a fejét, majd összeszedte a cuccokat, és kiment AJ-vel együtt.

- Ez mi volt? – HyunAe félig dühös, félig érdeklődően kíváncsiskodott.

- Nem tudom. Annyira rohadtul kívántam, hogy nem bírtam magammal. Mellesleg ne mondd, hogy AJ nem volt olyan rohadtul seksi.

- Tudom, de akkor is furcsa. Túl furcsa.

- Azt a kurva... hogy a retkes… ezt nem hiszem el… Megint bedrogoztak. Na, ezt jól bekaptuk. Akkor nemsokára megint jönnek. – hihetetlen, hogy mi akartuk rászedni őket, erre? Megint mi szívtunk be. Csak ez most gyorsabban jött, mint az előző. Már lehetett érezni a tompa kábultságot, amit a szer miatt éreztem. Kíváncsi voltam, hogy melyik fog bejönni. Kevin? Hoon? Vagy esetleg Eli? Mind a három baromi vadállat, de valahogy nem igazán féltem tőlük. Inkább erre a gondolatra elkezdtem nevetni. Nem bírtam abbahagyni, megállás nélkül kacagtam. Már a hasam is begörcsölt, de képtelen voltam befejezni.

- Pandaaa! Nemsokára jönnek az admirálisok. És tudod, hogy képzeltem el? Hogy nem emberek, hanem álló farkak sétálnak be.

- Raney, te beteg vagy. És tuti, hogy többet kaptál, mint én. De komolyan… te hülye vagy. – és, most már ketten röhögtünk. A fények egybemosódtak, és villóztak. Túl gyorsan…