X. fejezet: Csönd... Csönd? ~ Most mi van?

[Raney's POV]

Undorodtam magamtól. Gyűlöltem magamat. Meg akartam szabadulni ettől az egésztől. Megaláztak, kihasználtak, és bedrogoztak, függővé téve. Átkaroltam magam, a hideg zuhany tálcába kuporodva zokogtam, és nem érdekelt semmi. Senkit nem kívántam látni. Csak egyedül akartam lenni, és elfelejteni mindent, és mindenkit. Legfőképp ezt a kibaszottul elcseszett ganételepet. Lassan felálltam, megnyitottam a csapot. Nem is figyeltem, hogy melyiket forgatom el, így majdnem felsikítottam, mikor a tűzforró víz rázúdult a bőrömre. Hozzá eresztettem egy kis hideget, de éppen csak annyit, hogy alá tudjak állni. Nem csináltam semmit, csak álltam, és újra elöntötték a szememet a könnyek, ahogy az emlékek is. Szabadulni akartam tőle, minden áron. Kétségbeesetten dörzsöltem a bőröm, szinte lenyúztam magamról. El akartam tűntetni még annak is a nyomát, hogy csak rám nézett. Mikor már égett a bőröm, és képtelen voltam hozzányúlni, lerogytam, és hagytam, hogy az immár jéghideg víz millió apró tűként szúrja testem. Fáznom kellett volna, de nem éreztem semmit. Csak ültem, és magam elé meredtem. Kis idő múlva az ajtó dübörgésének tompa hangja rántott vissza a valóságba.

-                     Raney, elhasználtad az egész meleg vizet! Azonnal told ki a formás segged, de kurva gyorsan! - képtelen voltam beazonosítani, hogy ki is szólt hozzám, de nem igazán zavart. Újra dörömböltek, mégsem válaszoltam. Néhány perccel később még két hang csapódott az előbbihez, és hasonlóan hozzájuk, megpróbáltak kiszedni a fürdőből, de sikertelenül. Jobb híján betörték az ajtót, és meglepve nézték, ahogy vacogva meredek a semmibe, mindenről elfeledkezve.

-                     ...ney? Raney! Mi van veled? - ránéztem, de nem láttam. Nem azonosítottam be, hogy ki is az. Totálisan üres voltam.

-                     Mit csináltál? Kivel volt, mielőtt ide bejött? Mi történt? Mondd már! - mikor megrázott, végre felismertem, de nagyon nem volt kedvem vele társalogni.

Ő még nem bántott. Még... Ennek is eljön az ideje, ne aggódj...

-                     AJ?

-                     Igen, én vagyok. Miért is ülsz a jéghideg víz alatt? Mi történt? Hozzatok már egy törölközőt! – valószínű, hogy ezt a másik kettőnek kiáltotta, majd visszafordult hozzám. Elzárta a csapot, és rám terítette a fehér pamutot, majd felsegített.

-                     És, akkor mi, mi az istenbe fogunk fürödni? – szarkasztikus hangja bántotta a fülem, és visszaszóltam volna neki, de most még csak rá sem néztem. DongHo és Soo utánunk jöttek, de AJ, a szobaajtót az orruk előtt csukta be.

-                     Kevin kibaszott dühös lesz, ha megtudja, hogy Raney a te szobádba tanyázik! – mintha csak azt mondta volna, hogy esik az eső, olyan érzelemmentes hangon közölte a drogos.

-                     Hát akkor ne tudja meg. Egyébként pedig én nem vagyok Kevin. És nem tudom, hogy feltűnt e, de van valami a csajjal. – szemforgatva horkantott egyet, és mellém ült.

-                     El akarod mondani? – a kérdést hallottam ugyan, de nem jött válasz. – Jó, én nem erőltetem, de a többiek úgy is ki fogják belőled szedni. Vagy így, vagy úgy. – megpróbált felállítani, de elhúzódtam tőle a lehető legmesszebbre. Ő csak sóhajtott egyet, majd a ruhák közt kezdett el kotorászni.

-                     Kevin? – a szeme sarkából nézett rám, én pedig összerezzentem a név hallatára. – Vele voltál? – erre sem mondtam semmit, de automatikusan remegni kezdtem, és még mindig magamon éreztem. Odanyújtott pár darabot, de nem vettem el.

-                     Nyugi, csak tréning darabok. Ott, arra van egy függöny. A mögött fel tudod venni őket.

-                     Hozzáért? – reszelős hangom volt, így még egyszer el kellett mondanom, mire felelt rá.

-                     Nem. Általában én, Seop és DongHo szerezzük a be ruhákat. Ők csak leadják a „rendelést”. – ez egy hajszálnyit megnyugtatott, így magamhoz vettem a csomagot, és bebújtam a függöny mögé. Eddig nem is vettem észre, de most valósággal rázkódtam, annyira fáztam. Nem vágytam másra, csakhogy eltűnjek innen, és soha többet ne lássam viszont egyik mocsadékot se. Éhes voltam, és még mindig koszosnak érzékeltem a bőröm. Jól esett ismét normális ruhákba bújni, és valamilyen szinten még pajzsként is funkcionált. Semmim sem volt kint belőle, újra egyszerű lány voltam, de csak míg el nem húztam, és ki nem léptem, vissza a rémálomba.

-                     Éhes vagy? – némán bólintottam, mire felállt, és az ajtóhoz igyekezett.

-                     Ne hagyj egyedül, könyörgöm. Nem akarok itt maradni. – kétségbeestem, arra a gondolatra, hogy akár egy másodpernyi időt is egymagamban kell időznöm. És más is eszembe jutott.

-                     HyunAe. Hol van, HyunAe?

-                     Hoon-nal maradt. – elsápadtam, és a felszínre tört minden.

-                     Nem, nem, nem, nem, nem! Miért maradt vele? Bántani fogja! Kérlek, szépen, HyunAe-t hadd hozzam ki onnan. Kérlek. Hoon is ugyan olyan, mint ő. Kérlek. – ismét folyni kezdett a könnyem, miközben megállás nélkül könyörögtem. Ő csak elnézően pillantott rám, és lefejtegette alkarját szorító ujjaim.

-                     Raney, nyugodj meg. HyunAe jól van. Megígérem, hogy Hoon nem fogja bántani. Nem lesz semmi baja. És nem maradsz egyedül. Csak egy kicsit megyek ki, míg hozok valami ételt. – egyáltalán nem nyugtatott meg, és ezt ő is tudta. Leszedte a kezem magáról, és megdörzsölte. – Nem hittem volna, hogy ennyi erő van benned… gyere velem. – előre engedett, majd némán követtem a kihalt folyosón. A hátam mögött poharak csörömpölését hallottam, de olyan halkan, hogy nem voltam benne teljesen biztos, tényleg azt hallottam e vagy esetleg mást. A klub leghátsóbb részében egy ajtó volt, ahová benyitva egy pici konyha rejtőzött. Meglepődtem, hogy itt ilyen is van.

Vajon még mit rejtenek az ajtók többsége?

Bent Seop ült, és az arca jobban hasonlított egy hörcsögére, mint ahogyan általában kinézni szokott. Érdeklődve figyelte a párosunkat, és még a rágást is abbahagyta egy pillanatra.

-                     Kevin baromi ideges lesz. – épp hogy lenyelte, és kimondta, már lapátolta is be a következőt. Közömbös volt, de tudtam, hogy nem az. Egyáltalán.

-                     Nem kibaszottul mindegy, ha már az övé? De azt hiszem, hogy nem egészen azt kapta, amit remélt. – az első mondaton megakadtam, és folyamatosan azon kattogott az agyam. Mire értette, hogy az övé vagyok? Nem vagyok senkié, főleg nem azé a csótányé. Én csendben ácsorogtam, míg a stylist rutinosan összedobott valami ehetőt. Mikor a szépfiú elsomfordált, leültem, és figyeltem, hogy mit is akar velem megetetni.

-                     Tessék. Jelen pillanatban ezzel tudok szolgálni.

-                     Ugye nincs benne semmi?

-                     Nem, de ha gondolod, akkor keverhetek bele. – elmosolyodott, hisz tudta a válaszom. Elhúztam előle, és az etióp gyerekeket megszégyenítő gyorsasággal kezdtem el enni. Nem érdekelt, hogy leég tőle a nyelvem, és az sem, hogy csurog a könnyem, mert fáj tőle a nyelőcsövem.

-                     Miért vagy velem ilyen kedves? – ezen a kérdésen csak mosolygott egy jót.

-                     Mert mondtam már. Én nem vagyok olyan, mint Kevin, Eli vagy Hoon. Én is szeretem elvenni a dolgokat, ha érted, hogy mire célzok, de csak úgy, ha a másik is akarja valamennyire. De beállva persze más vagyok. Gyere, egy heti cölibátust nekem, ha valaki nem fog fél órán belül keresni. – talán még mosolyogni is lett volna kedvem, ha nem ilyen állapotban lettem volna. Így inkább csak megborzongtam, és visszasétáltunk a „rezidenciájához”. Fáradt voltam, nagyon is, mégsem akartam lehunyni a szemem, mert ha megtettem volna, akkor olyan képek villantak volna az elmémbe, amit nagyon nem akartam újra látni. Akartam kérni egy szobát, de egyedül sem voltam hajlandó maradni. Bár tudtam, hogy ebből bajom lesz, és AJ-nek is, mégsem kívántam ebből a helységből kimozdulni.

-                     Te hogy kerültél ide? – nem tudtam máshogy kihasználni az időt, így inkább eltereltem a figyelmem, és igyekeztem többet megtudni a fogva tartóinkról. Ha már tagok vagyunk…

-                     Én voltam a negyedik. DongHo és SooHyun, ők ketten a klub „főnökei”. Ezután KiSeop csatlakozott hozzájuk. Seoppal régóta haverok vagyunk, és egyszer elmesélte, hogy milyen klubba szerveződött be. Mivel hasonló helyen ismerkedtünk meg, és mind a ketten szeretünk nem épp legális dolgokkal szórakozni, így engem is bevitt. Kevin, nos… Őt nem igazán tudom. Néha úgy viselkedett, mintha csak törzsvendég lenne, néha meg ugyanúgy, mint most. Aztán kiderült, hogy csak így próbálta védeni magát, és a többiek nem szóltak bele. Eli törzsvendég volt, és magunkkal húztuk, amibe örömmel belement. Legkésőbb Hoon lett tag, és ő rajta lehet a legnehezebben kiigazodni. Először nem igazán akarta ezeket, de némi rásegítéssel már előtört az igazi énje. Félre ne értsd, nem mi tettük drogossá, már a klub előtt is fogyasztó volt, de tisztán máshogy viselkedik. Azt mondanám, hogy skizofrén, ami nagy valószínűséggel igaz is rá, bár erősen tagadja. De a cucctól te is kifordulsz önmagadból, nem igaz? – mikor nem válaszoltam, tovább folytatta. – Először csak be-bejártunk, később mind a heten részesei lettünk. Egyen tetkó is valami féle összetartozást mutatja, de egy kívülálló számára csak „szekta-szerű” drogos jel.

-                     És…és, Ke… Kevin mindig… ilyen? Mármint…Ő tiszta állapotban is… így viselkedik? – elég nehezen sikerült kipréselnem magamból ezt a kérdést, miközben egy újabb vállfát adtam a macskafejű kezébe.

Biztos, hogy tudni akarod?

-                     Őszintén… nem tudom. Én még, mióta megismertem, talán kétszer láttam teljesen tisztának, akkor is csak pár percre, talán fél órára.

Olyankor rettentő kedves volt mindenkivel, majdhogynem ártatlan, iskolás srác. Csodálkoztam is, hogyan nézhet ki így, mikor alapból egy őrült vadállatnak ismertem meg, aki szabályosan ököllel veri a nőket, és a pasikat sem veti meg. – összerezzentem a hallottaktól, de az arcom színe elárult.

Kedves, mi? Ököllel veri a nőket, de azért egy csendes iskolás fiúcska… hahó térj már észhez…

-                     És… volt… már… úgy értem, hogy volt más lány is, aki az övé volt? Nem tudom igazából, hogy megy. – fogalmam nem volt, hogy hogyan sikerült kinyögnöm. – Nem kell finomkodnod, tudni akarom.

Persze, hogy tudni akarod, hogy mikor halsz meg.

-                     Nem állt szándékomban finomkodni. Te is tag vagy, így azt hiszem, jó, ha tisztába vagy a dolgokkal. Így némiképp könnyebbnek mondható az itt lét. Volt neki, igen. Nem is egy lány. És nem mindenki járt jól. Sok minden van a rovásán, többek közt bántalmazás. Nem veti meg az erőszakot, ahogy egyikünk se, de ő űzi a legdurvább keretek között. Hoon és Eli, ők így hárman. Néha sajnáltam azokat a lányokat, akiket megszerzett magának. Azt tudod, hogy mi alapján leszel valakié, ugye? – nem válaszoltam, de tudtam, hogy tudja, mégis elmondta. – Még az elején felállítottunk egy olyan íratlan szabályt, hogy azé az a lány, aki először magáévá teszi. Kevésszer volt ilyen alkalom, hogy valakit több ideig magánál tartott, de volt rá példa. Legtöbbjükkel csak játszott, és kíméletlenül bántotta őket. Mind fizikailag, mind lelkileg. Soha nem értettem, hogy miért csinálja ezeket, de nem is foglalkozok vele, mert nem az én gondom. Viszont soha nem ment olyan messzire, hogy nagy baj legyen belőle. Illetve… - itt megállt, és rám nézett.

-                     Mondd el, tudni akarom.

-                     Egyszer fordult csak elő. Hasonló volt, mint most. Az a lány is, ugyan olyan volt, mint te. Majdhogynem betörhetetlen. Kevinnek ez tetszett. Megszerezte magának, de a lány nem akarta. Hadakozott, minden lehetséges módon. Sokszor bántotta.

Viszont, egyszer, annyira felhúzta magát ezen, hogy nem sokon múlt, hogy a lány meghaljon. Akkor láttam először teljesen elszállni. Még a többiek is megijedtek tőle, és fogalmunk sem volt, hogy mi lesz. Az volt, mikor majdnem elkaptak minket a zsaruk. Még ő is megijedt saját magától. Azóta visszább vette magát, de néha még vannak neki kisebb kicsapongásai… Hé, nehogy elájult itt nekem. Te kérted, hogy mondjam el. – megfogott, nekem meg kiszállt minden vér az arcomból.

…nem sokon múlt… meghaljon… Tessék, most boldog vagy? Ezt akartad tudni? Te leszel a következő kislány.

Folyamatosan csak ez járt az agyamba. Kellett pár pillanat, míg visszataláltam magamhoz, és  elhessegettem a belső felem, majd eljutott a tudatomig, hogy AJ rázogat.

-                     Jól… jól vagyok. De miből gondolod, hogy nem fogom ezt felhasználni ellene? Vagy ellenetek?

-                     Raney, innen nem tudsz kijutni a segítségünk nélkül. Mellesleg nem vagyunk olyan ostobák, hogy csak úgy elengedünk. Még egyszer akkorát nem hibázunk.

-                     És, ha megölöm magam?

-                     Nem tudnál olyan gyors lenni. Mivel mindig figyelünk titeket, és a szobátokba nem kaptok olyan dolgokat, hogy kárt tegyetek magatokban, így nem sikerülne az sem. Már egyszer elmondtam a feltételeket. Védve vagytok, és itt megkapjátok a napi adagotokat, amit kint nehéz lenne megszerezni, és még fizetni sem kell érte. Cserébe csak táncolni kell nektek, és ha engedélyt kaptok rá, akkor néhány vendéget külön is szórakoztatni kell.

Persze, meg még a hajléktalanokat is leszopjuk?

-                     És, mikor mehetünk ki? Mert gondolom, hogyha ide egyszer bejövök, akkor csak holtan távozok, vagy olyan függőként, hogy önként jövök vissza, és könyörgök, hadd legyen újra idebent.

-                     Igen, így valahogy. Ki nem hiszem, hogy sokszor mehettek. Nem én döntöm el. Legfőképp Keviné vagy, szóv…

-                     Nem vagyok senkié! És nem érdekel, hogy mit csinált azzal az előző szerencsétlen lánnyal. Remélem, hogy a következő meneténél begörcsöl a farka és belehal! – igazából csak hangosan elgondolkoztam, de AJ-ből kitört a nevetés.

Ez az, nevess csak, legalább te valamennyire értékeled, hogy szívből gyűlöljük.

-                     Érted már, hogy miért akar téged? – elvileg költői kérdésnek tette fel, de én nem néztem.

-                     Nem, és nem is akarom. Én nem leszek a kurvája, akit erőszakkal megbasz, szétver, aztán, talán ha nem úgy csinálok valamit, és elpattan a nem létező agyában egy kis ér, akkor…

„Hol a kibaszott istenbe van az a szajha?!”

-                     AJ, nem láttad azt a kis… - éppen csak emlegetni kellett, és már meg is jelent. Láthatóan baromi ideges volt, és mikor megpillantott, csak még jobban elsötétült az arca.

Vigyázz kislány, értünk jöttek.

-                     Te mi a jó anyádat keresel itt? Legutóbb nem a fürdőbe menekültél a nagy gonosz, himbálózó farkam elől? Nesze, nézd, mit hoztam neked. Ajánlatos bevenned belőle még most, ha nem akarsz gyereket. Én biztos, hogy nem fogok gumit húzni. Nem kívánok zokniba baszni. És te sem fogsz fogamzásgátlót szedni, mert nem kell egy hormonzavaros luvnya. Ha mégis vállalod a következményt, akkor ne várj tőlem gyerektartást, és a kölyök ide nem jön, de te attól itt maradsz természetesen. – hozzám vágott egy tablettás csomagot, valószínűleg, esemény utáni tablettát. Remegni kezdtem, de semmi pénzért nem hagytam, hogy lássa rajtam a félelmet.

Istenem, fordítva kéne, hogy legyünk. Neked kéne bent lenni, nekem meg kint. Legalább ne remegj már, ne lássa, hogy félsz. Hol van a szajhás éned? Vedd csak elő!

-                     Te, miért vagy beszédhibás? Anyád túl nagyot ütött, mikor beszélni tanultál? Vagy a csajod túl gyorsan szopta a farkad, és félrenyeltél, így lettél pösze? Esetleg a logopédust beszélgetés helyett basztad, így képtelen volt megtanítani rendesen? – akkorát kaptam az arcomra, hogy nyekkenve érkeztem az ágyra. AJ-nek kellett lefognia. Ez az. Így már jó. Igaz, hogy fájt, de legalább dühös.

-                     Kevin, állj le! Elég volt. Raney, vedd azt szépen be. Senkinek nem kell még több probléma. - gyorsan bevettem kettőt, míg volt rá lehetőségem.

Nem kell tőle gyerek, ennyibe igaza van.

-                     Mi történt az arcoddal?

-                     Szétkarmolt az a kis ribanc. De majd máshol karmol.

-                     Igen, a szemedet fogom szétkarmolni, miközben a faszodat egy csalánbokorba verem! – a stylistnak eddig sikerült visszatartani. Megragadta a karomat, és kivonszolt a szobából.

Ne merészeld hagyni magad!

-                     Na, akkor mindjárt megmutatod, hogyan vered a farkam.

-                     Anyádnak mutasd meg, te szemét rohadék! Kirúgom a fogsorod, és akkor még paraszt is leszel, nem csak pösze!

-                     Na, na. Csak szépen. – a saját ágyára lökött, és rám feküdt. A kezeimet a sajátjával oldalra kifeszítette, a lábaimat pedig összezárta az övéivel, így képtelen voltam hadakozni. Elfordítottam a fejem, mikor meg akart csókolni, de helyette megharapta a fülcimpámat, így automatikusan visszafordult a fejem, aminek következtében a számra tapadt.

Miközben az ajkamat szívogatta, nyelve az enyémet próbálta táncba hívni. Most más volt. Gyengéd, nem sietett el semmit. Keze megszorította az enyémet, nyelve továbbra is incselkedően játszott az enyémmel. Nem tudtam mire vélni, mitől lett ilyen lágy, de az ellenkezésem minden pillanat múlva kezdett egyre jobban szétesni. Két másodpercig bírtam még magam tartani, aztán viszonoztam felperzselve ezzel mind a kettőnket. Az oxigén hiánya miatt vált el csak, de akkor is csak egy pillanatra. Apró csókokat lehelt az ajkamra, majd újra elmélyítette. Nem értettem, hogy miért csinálja, illetve, hogy mi a célja ezzel, de ha tovább folytatja, akkor biztos, hogy nem fogok bírni magammal. Hiába erőszakolt meg, hiába féltem tőle, és hiába tiltakozott a józan felem, a testem máshogy gondolta. A szívem vadul kalapált, mikor áttért a nyakamra. Nehezen kaptam levegőt, ő pedig tovább ingerelt. Finoman megharapta a bőröm, mire akaratlanul is felsóhajtottam. Megállta, hogy csak a szájával kényeztet, bár a kezemet stesszlabdaként nyomogatta. Én tehetetlen voltam, de mikor elértem a fülcimpáját, és megnyaltam, erősebben kezdte el szívni a nyakam. Igyekeztem visszatartani, de kicsusszantak néha jóleső sóhajok. Mikor abbahagyta, egyenesen a szemembe nézett.

-                     Sajnálom.

Ez sajnálja? Mit? Hogy nem baszott még halálra?

-                     Hazudsz. – rögtön rávágtam, mert tudtam, hogy nem igaz. Főleg azután, amit, AJ mondott. Egyetlen egy mondatot sem fogok neki elhinni. – Semmit se sajnálsz. Sőt még élvezted is, nem igaz?

-                     De te is élvezted. És hazudsz, ha azt mondod, hogy nem. Alig bírtad visszafojtani a nyögésed. Pedig csak a nyakadig mentem.

Picsába! Légy már egy kicsit összeszedettebb. Hiába csinálja baromi jól, és hiába tetszik nagyon is, bírd ki!

-                     Szállj le rólam. Hallod? Eressz el, de rögtön.

-                     Elengedlek, ne aggódj. De innen nem mész ki. Velem alszol. Más lehetőséged nincsen. Vagy még marad a zuhanytálca. De nekem még nem sikerült letusolnom, így ha akarsz, elkísérhetsz. Más most úgy sem ér rá. Szóval jössz velem. – megfogta a csuklóm, és maga után húzott. Próbálkoztam kihúzni, de erősen fogta, mégis úgy, hogy ne fájjon.

-                     Maradj már veszteg! Nem foglak bántani. Bár, amit az arcommal műveltél, azért ki járna egy alapos verés, de majd máskor. Ha engedelmes leszel, akkor nem piszkállak. De csak akkor. – pimasz mosolyt villantott, majd bezárta a fürdő ajtaját, és a kulcsot felfűzte egy láncra, amit a nyakába akasztott. Jézusom, de… hu…

-                     Most, szépen nyisd meg nekem a csapot, és állítsd jó melegre. Ha nagyon forró, akkor megütlek. – figyelmeztetően meglengette az ujját, én pedig némán engedelmeskedtem neki.

Úgy viselkedsz, mint egy rabszolga. És én a másik feled vagyok... Nem ismerek rád. Hol van a tüzes, normális éned?

Hadd higgye csak azt, hogy „jó kislány” leszek. Beállítottam olyan hőfokra, mint amilyen be én szoktam, majd azzal a lendülettel el is fordultam, mikor megláttam, hogy kigombolja a nadrágját.

-                     Szivi, mit pironkodsz? Láttad már, sőt még le is szoptad. Szóval nyugodtan fordulj vissza. Engem nem zavar, inkább izgat. – azt tettem, amit kért, megálltam, hogy ne forduljak ismét el, hanem végigpillantsak rajta. Kidolgozott felsőtestén sokáig időztem, minden kockáját megszámolva. Lejjebb, csak egy pillanatra néztem, és az is elég volt, hogy lássam, most is derékszögben van a szerszáma. Elégedett vigyorral a képén lépett be a kabinba, és direkt nem húzta el a függönyt.

Ember, az egója fogja megölni… Nem akarnánk megfullasztani? Megráztam a fejem, hogy elhessegessem a belső hangot.

-                     Szivi, pont eltaláltad a hőmérsékletet. Ez kurva jó. Bébi, vedd le a felsőd. Nyugi, csak a pulcsid. – úgy tettem, bár magamban, háromszor belefullasztottam a saját tejszínes örömébe, a másik énem meg segített benne. – Ott van az a flakon. Nyomj egy kicsit a tenyeredre, és moss végig vele. – közelebb állt hozzám, de még a zuhany alatt volt, így én is vizes lettem. Ez az hadd legyünk ázott kutyák… Behabosítottam a kezem, és ahogy megcsapott a tusfürdőjének illata, egy pillanatig nem érdekelt semmi, csak felsóhajtottam. Érdeklődve nézte, hogy miként reagálok, de nem szólt semmit. A mellkasától kezdtem, akaratlanul is sokáig simogatva kockáit. Kinyújtotta a kezét, és egy pillanatra összekulcsolta a kezünket. Mikor a csípőjéhez értem, felsóhajtott, de nem mentem lejjebb, hanem intettem neki, hogy forduljon meg. Kitapogattam a lapockáit, majd végighúztam az ujjam a gerince mentén, mire megborzongott.

-                     Add ide a kezed. – mélyült a hangja, majd megfogtam hátranyújtott végtagjait. Mikor leesett, hogy hova is vezette őket, úgy húztam el, mintha áram rázott volna meg.

Anyád, te disznó!

– Szivi, ne csináld. Légy jó. – kelletlenül helyeztem vissza kezemet, ő pedig rátette duzzadó kígyójára. Nem engedte el a kezem, hanem ő diktálta a tempót. Szabadjára engedte sóhajait, amik nyögésekké fajultak, én pedig a szememet forgattam, és vártam, hogy mikor ereszt le.

Kislány, ha így folytatja, akkor ez soha nem fog kifogyni. Vagy, így fog meghalni… és úgy megnézném…

Hogy gyorsítsam a mennyekig való repülését, a nyakához hajoltam, és körbenyaltam ütőerének körvonalát. Egy nagyobb nyögés szakadt ki belőle, mikor szívni kezdtem a nyakát, és még gyorsabban mozgatta a kezem. A légzése szaggatottá vált, majd egy lányosabb sikoly következtében érte el a csúcsot, amit harapásommal koronáztam meg neki. Nekidőlt a csempének, és igyekezett úrrá lenni a remegésén, miközben a hátán lomhán csurogtak le a vízcseppek. Én gyorsan lemostam a kezem, mert az a hülye képes volt engem is összemocskolni, ráadásul még a ruhám is nedves lett.

Ezek után savval kéne kezet fertőtlenítened, mert ez undorító, és erősen higiéniátlan volt.

Maga köré tekert egy törölközőt, majd elzárta a csapot, és kézen fogott, és visszavitt a szobájába. Hanyagul eldobta a pamut anyagot, és a fiókjába kezdett el kotorászni. Egy boxer, és egy izomfelső volt mindössze a pizsamája, és egyáltalán nem volt szégyenlős.

-                     Vedd csak le azokat, mert vizesek lettek. Adok neked szárazat.

Sóhajtottam egyet, és levettem a pólóm, ami egy cuppanó hang kíséretében landolt a földön, mire Kevin megdermedt, és felém fordult.

Na, tessék. Most nézd meg. Megeszi a száját, miközben, végigstíröl. Legalább takard már el magad!

Igyekeztem valamennyire eltakarni magam. Odanyújtotta a pólót, mire elvettem, és hátat fordítva bújtam bele. – A nadrágod is. – csak megráztam a fejem, mire nyomatékosította előbbi szavait. Ijedten engedelmeskedtem, majd bemásztam mellé az ágyba. Igyekeztem a lehető legtávolabb húzódni tőle, de ő másképp gondolta.

Most meg össze akar préselni. Most jó így nyomorogni, mikor itt ez a baszott nagy ágy? Ez is IQ bajnok. És most miért viselkedik így? Néha komolyan nevethetnékem volt attól, hogy a belső énem miket nem hord össze. De igaza volt.

-                     Miért vagy velem ilyen kedves? Miért akarsz mindenképp ilyen mézes-mázos lenni, mikor alig három órája erőszakoltál meg? Rákényszerítettél, hogy megfürdesselek, és kielégítselek. Megalázol, utána, pedig jössz, és „kedveskedsz”? Megversz, és rám erőlteted az akaratod. Miért? – nem fordultam felé, de éreztem, hogy minden mondatomra, egyre jobban szorítja a derekam.

Most vagy kiakad, vagy kiakad.

-                     Azt kéred, hogy verjelek meg? Azért bántottalak, mert nem voltál engedelmes, és provokáltál. Addig felesleges az erőszak, míg jól viselkedsz.

Most vajon egy tizedmásodpercre tiszta volt, mint amiről AJ mesélt?

Ettől felhúztam magam.

-                     Jól viselkedem? Ki vagy te nekem? Senkid nem vagyok, ahogy te se nekem. Nem kell engedelmeskednem neked. Senkinek innen. Nem tarthatsz itt erőszakkal. Ez az. Komolyan, szerintem, mint a házasok.

-                     Ó, dehogynem! Mert az enyém vagy. Birtokollak. És innen nem jutsz ki. Az enyém vagy. Most pedig aludni akarok. És ne próbálj kiszökni, mert azt észreveszem. – veszedelmes fény csillogott a szemében, és fenyegető él bujkált a hangjában. – Nyugodj meg, nem teszlek magamévá álmodban. Lazulj el, mert ki fog akadni a szíved. Hé, nyugi. Megígérem, bár tudom, hogy úgysem hiszed el, nem lesz semmi bajod reggelre. Próbáld meg lejjebb venni a pulzusod. – próbáltam úgy tenni, ahogy kérte, de elég kevés sikerrel. Mikor behunytam a szemem, felszínre törtek azok az emlékképek, amiket soha többet nem akartam látni, vagy átélni. Azonnal kipattant a szemem, és megtelt könnyel. Lustán csorogtak le a párnára, és szaggatottá vált a légzésem. Kevin megfogta a kézfejem, és a hüvelykujjával körkörös mintákat rajzolt, nyughatásképp.

Nyugodj meg. Ha bántani akar, úgy is megteszi.

Megpróbáltam mindent kizárni, és csak arra figyelni, hogy az óramutató járásával megegyezően mozog az ujja. A könnyeim ugyanúgy folytak tovább, de azt hiszem, hogy lassan beszippantott a sötétség. Annyit még érzékeltem, hogy a körözés egyre vontatottabb lesz, majd abbamarad…

Arra riadtam fel, hogy halkan becsukódik az ajtó. Egy pillanatig nem is tudtam, hogy hol vagyok, de azonnal felültem, amint tudatosult bennem, hogy kinek az ágyába is fekszem. Azonnal benéztem a takaró alá, és árulkodó foltot kerestem, de csak a hófehér lepedő fogadott. Viszont Kevin nem volt sehol. Nem mertem kimenni, de mikor meghallottam a szomszédos szobából jövő kiáltásokat, nem törődve semmivel, felrántottam az ajtót, és kirohantam. Mindenki a piás szobájába volt, ki-ki a maga pizsamájában. HyunAe a szoba sarkában kuporgott, míg a többiek Hoon-t, és Eli-t próbálták szét szedni. Odarohantam a barátnőmhöz, aki a takarót fogta maga köré.

Na, itt mi a szent szar történt? HyunAe!

-                     Unnie, mi történt? – igyekeztünk minél távolabb araszolni a dulakodó „férfiaktól”. Végül DongHo elkiáltotta magát, mire hulla csend lett.

-                     KUSS LEGYEN! Azt a kibaszott kurva eget! Mocskosul elegem van ebből! Mindjárt telenyomom mind a két ribancot drogokkal, a túladagolás szélére sodorva őket, aztán kilököm őket az utcára, jó messze innen! Eli, te bekaphatod a faszomat, mert egy kikúrt állat vagy! Nem érdekel, hogy hogyan rendezitek le, hogy kié legyen a kiscsaj, de nekem ebből elegem van! Ki lehet szállni, ha ennyire nem bírjátok egymást! De azt hiszem, hogy azzal tisztába vagytok, hogy mi jár azzal. Eli, ha nő kell neked, akkor szólj, és szerzek neked egyet, akit kedvedre dughatsz éjjel-nappal. Hoon, te meg egy pszichopata állat vagy, úgyhogy keresd meg a gyógyszered, vagy ha ennyire be vagy állva, akkor tisztulj ki. Azt hiszem, hogy mindenkinek tiszta sor, hogy még egy ilyen, és a két pipi eltakarodik innen, de nem jó értelemben. Úgyhogy ha nem akartok szűk rések nélkül maradni, akkor húzzátok meg magatokat, mert még egy ilyen a klubban nem lesz. – mindenkin végigjártatta a szemét, majd elindult kifele. – Seop, Hoon-t, és Eli-t, AJ-vel lássátok el, SooHyun addig vigyáz a lányokra. Vidd el a csibéket öltözni. Kevin és én pedig feltakarítjuk ezt kibaszott disznóólat. – senki, nem mert ellent mondani, főleg, hogy a kis szeres nem úgy nézett ki, mint aki viccel.  Mindenki úgy tett, mi, Soo kíséretében távoztunk, és megint az öltözőbe mentünk.

-                     Ott van, hátul tréningruha, azt vegyétek fel. Utána kaptok reggelit. – ő volt az egyetlen, akit láttam, hogy míg mi öltöztünk, elfordult. Mikor készen lettünk, ugyanúgy a konyhába vitt, amit én már láttam, de HyunAe még nem, így csodálkozva nézte. Egymásra néztünk, de nem szóltunk semmit, mert nem volt kedvem a harmadik személy társaságában kitárgyalni ezeket a dolgokat. Nem nyúlhattunk semmihez, türelmesen meg kellett várni, míg megcsinálta.

-                     SooHyun. Ha nagyon szépen megkérlek, akkor nem várnál meg minket kint?

-                     Miért is?

-                     Mert szeretnék beszélni HyunAe-val. – csak sóhajtott, majd becsukta az ajtót, de ott állt előtte.

Van isten. Végre, csend, és csak ketten vagyunk. Vagyis inkább hárman.

-                     Mi történt? – azonnal rákérdeztem, de ő is, így egy időbe hangzott el. Fanyarul elmosolyodtam, majd kiböktem.

-                     Kevin megerőszakolt.

Milyen könnyen kimondtad. Ennyire nem érdekel, vagy ennyire megviselt?

-                     Lefeküdtem Eli-al a tudtomon kívül… - mind a ketten döbbenten néztük a másikat, szóhoz nem jutva.

IX. fejezet: Ki, kié... ?

[HyunAe’s POV. ]

„Útközben – hogy gyorsítsam magamat – eldobtam a táskát is. Körülbelül száz méter után bekanyarodtam egy másik utcába, de túl közel jártak már. Megláttam egy fát. Elővettem a famászó tudásomat, felkapaszkodtam az ágaira, és talán pont az utolsó pillanatban sikerült elrejtőznöm előlük…”

Még feljebb akartam mászni a fán, de így sem volt stabil állapotban, recsegett-ropogott, ahogy felkapaszkodtam az ágakra. A föld felett nagyjából öt-hat méterre voltam, mikor a fiúk beértek a zsákutcába, ahol ez a fa is állt.

- Hova tűnt?

- Nem juthatott messzire.

- Tuti, hogy ide kanyarodott be?

- Ezer százalék.

A hangokból nehezen tudtam megállapítani kik beszélnek. Kinéztem a lombok mögül. DongHo, AJ, Hoon, Kevin és SooHyun.

- AJ, te velem jössz, megnézzük a környéket! Ti hárman, ha bármi van, hívjatok, és jövünk! – a kis függő és a macska kisétáltak a sikátorból.

- És most mi legyen? – kérdezte Hoon a másik kettőtől.

- Őrködünk, hátha előbukkan. Ha valóban ide jött be, innen nem lehet messze. Falat kétlem, hogy tudna mászni, ellenben… - Kevin hirtelen elhallgatott, és végignézett a fák során.

- Mi az? – kérdezte egyszerre SooHyun és Hoon.

- A fák.

- Fára mászni? Nem egy majommal van dolgunk Kevin. – a táncos szem forgatva mutogatott.

- Gyerünk!

Az utcában régebben üzletek sora lehetett, ezért állnak itt a fák. Mára azonban teljesen kihalt, így a növényeken és a szélen kívül más nem igen járt itt. Én – ha jól emlékszem – az utolsó előtti fán lehetek. Egyre közelebb értek hozzám.

- Kevin, kizárt, hogy itt legyen. – Hoon felnézve az én fám előttire.

- Kussolj már be! Inkább örülj, hogy megpróbálom visszaszerezni a csajodat. – a waffel dühösen intézte szavait Hoon felé. Míg én őket figyeltem…

- Srácok! Főnyeremény! - SooHyun mosolyogva nézett fel rám a földről. A büdös életbe.

- Mondtam. – hallatszott Kevin kiáltása, és egy pillanat múlva már hárman állták körbe a fát.

- Gyere le kiscicám, vagy én megyek fel érted, de az fájdalmas lesz! – SooHyun gonoszan vigyorogva.

- Tűnjetek innen! Hagyjatok végre elmenni.

- Ugye te sem gondolod komolyan, hogy kiengedünk a karmaink közül?

- Kérlek. Megmondjátok a többieknek, hogy nem találtatok. Kérlek titeket. – próbáltam könyörgőre fogni a beszédet.

- Ne nézz már madárnak minket! Gyere le, és nem esik bántódásod! – Hoon a fa törzsének támaszkodva.

- Fiúk. Kérlek!

- Rinyálással nem mész semmire. – Kevin megcsóválta a fejét.

- Jó, ha szépen nem megy. – SooHyun hátranyúlt, és egy pisztolyt húzott elő. – Gyere le, különben kénytelen leszek bántani téged!

- Úgy sem mered. DongHo kicsinál téged, ha te engem. Túl értékes vagyok nektek.

- Ugyan. Te is csak egy vagy a sok közül. Szerzünk a helyedre egy másik nőt.

- SooHyun, tedd el a fegyvert! HyunAe mássz le légy szíves! – Hoon előbb társához, majd hozzám szólt.

- Hoon, legalább neked legyen eszed! Vedd rá őket, és engedjetek el!

- És mi lesz a barátnőddel édes? – Kevin beletalált.

- Nem hozzád szóltam.

- 1… - Mr. Nyelvjáték nem szórakozott tovább.

- HyunAe, utoljára szólok. – Kevin látván, hogy SooHyun komolyan gondolja a fenyegetést, próbálta menteni a menthetőt. Ő jobban félt DongHo-tól, mint a másik. Tudta, hogy ha megsebesítenek, a főnök elbánik velük, és a rendőrség is a nyomukban lesz.

- 2…

- SooHyun, ne! – ahogy kimondta Hoon, a fiú elsütötte a fegyvert, de egy mellettem lévő ágat talált el. – Hülye vagy bazdmeg?

- Akkor hozd le a nődet, mert a következő már célba fog találni.

- HyunAe, kérlek! Nem akarunk bántani.

- Ja, látom.

SooHyun ezúttal egyenesen felém tartotta a pisztoly csövét, mondhatni farkasszemet néztem vele, csak pár méteres távolságból.

- Mi folyik itt? – léptek be DongHo-ék az utcába. – Ti lőttetek?

- Megtaláltuk a csajt. – Kevin és a másik kettő feléjük fordult.

- És melyik eszement barom volt az? – meglátta, hogy Soo éppen az övébe tűzi a fegyvert. – SooHyun. Fényes nappal van, és amúgy sem veszélytelen környéken vagyunk. Ha éppen erre járőrözik egy rendőr, mi a faszt csináltál volna?

- Elnézést.

- Ezért még számolok veled. És hol van? – a három fiú egyszerre nézett fel hozzám. DongHo és a macska becsatlakozott hozzánk. – Ohh, egy ügyes kis tornásszal van dolgunk. Ne itt fitogtasd a tudásod, hanem nálunk. Na, hadd lám, hogyan mászol lefelé.

- Mert mi lesz? Megsebesíteni nem akartok, másként viszont nem tudtok leszedni, ha csak fel nem másztok, de kétlem, hogy pocsékolnátok az erőtöket.

- Ravasz, ravasz. – ingatta meg a fejét. - Nos, fiúk, akkor maradunk még egy kicsit.

- Te itt akarsz emiatt a szajha miatt éjszakázni? – Kevin hisztérikusan.

- Csesszétek meg! – SooHyun felkapaszkodott egy alacsonyabb ágra, és elkezdett felém közeledni. Kétségbeesetten néztem körbe, menekülési út után kutatva. Egy távolabb lévő ág átnyúlt egy kerítés fölött, ami teljesen elzárta volna tőlem a fiúkat, viszont nem tudtam, hogy hova tudnék onnan menni. Mi van, ha magamat zárnám be? Nem érdekel. Egy próbát meg ér.

Átmásztam egy magasabban fekvő ágra, és onnan átnyújtóztam arra, amelyik átér a kerítés felett.

- Át akar mászni. Kevin, Hoon, menjetek a túloldalra, és szereljétek le, ha átmászott, de óvatosan! – mondta alig hallhatóan a vezér, és a két említett már ott se volt. Barom. Mintha nem hallottam volna. Viszont így kapkodnom kell magam, hogy még azelőtt el tudjak futni, hogy az a két köcsög sarokba szorítana. - SooHyun gyorsabban!

- Hallgass már!

Hezitáltam, hogy tovább másszak-e az ágon, ugyanis a vége vékony volt, és elég nagy esély van arra, hogy letörik alattam, hiába nem nyomok sokat.

Vettem a bátorságot és elmasíroztam az ág végére, mely – ahogy megérezte a súlyomat – egy hangos reccsenéssel letört, és leestem azzal együtt, de legalább a túloldalra érkeztem.

- Picsába! – szóltam el magam, ahogy megéreztem a bokámba nyilalló fájdalmat.

- Hagyd SooHyun, majd a többiek elintézik! – a kicsi szavára a táncos lejjebb mászott, és szitokszavak között leugrott a talajra.

Lábra álltam, és a fájdalom felerősödött.

- Úgy sem jutsz messzire! – kiabálta át SooHyun. Nem törődve velük menekülőre fogtam, és amilyen gyorsan csak tudtam, elkezdtem futni. Habár a futás inkább kocogásnak tűnt, mivel a bal lábamat jóformán csak húzni tudtam magam után. Minél jobban erőltettem a lábamat, annál jobban fájt, és úgy éreztem egyre lassabban bírok menni. Ez az utca hosszabb volt, mint ahonnan átjöttem és két oldalt raktár épületek, illetve régi gyárak álltak üresen. Ahogy meghallottam két üldözőm hangját, és cipőik csapódását, bekanyarodtam az egyik elhagyatott épületbe, de még érzékeltem, ahogy valamelyik a túloldalról tájékoztatja őket, hogy hova tűntem.

Beérve a helyre mindenhol lógó gerendák, fóliák fogadtak. Elbújási lehetőség alig akadt, így keresni akartam egy másik kiutat.

„- Merre lehet?”

„- Fogalmam sincs. Te menj arra, én szétnézek itt.”

Igyekeztem halkan lépdelni, de a cipőm súrlódását így sem tudtam lejjebb venni, ráadásul itt-ott egy-egy fóliadarab is hozzám ragadt, plusz az egyik saroknál valami hálóba is belegabalyodtam. Leguggoltam, hogy kibogozzam a lábaimat, majd felálltam és tettem egy lépést.

- Szia cicám! Hova indultál nélkülünk?

- Kevin… - nyögtem elhalva nevét.

- Örülök, hogy emlékszel még rám.

Mozdultam, hogy futásnak eredek, de ő velem mozdult.

- Nono, mit akarsz?

- Kérlek…

- Nem kell kérned, kapsz anélkül is. – felém indult, én pedig szétnéztem, hátha van kiút, majd hirtelen nekiindultam oldalra. – Nem szöksz meg te aljas kis kurva. Ide gyere!

- Hova-hova bébi? – beleütköztem SooHyun-ba. Hogy az istenbe kerültek ezek ide ilyen gyorsan? Szorosan megfogta a felkaromat.

- Fogd erősen! – mondta DongHo, míg felénk jött, és kiszórt a tenyerébe egy kis pirulát. – Nyisd ki a szádat!

Válaszul én csak összeszorítottam, és ahogy lefogták a fejemet, próbáltam kihúzni a kezeik közül. Percekig próbálták feszegetni.

- A francokat fogok én veled szórakozni. Tartsd a karját AJ! – a fogva tartóm elengedte az egyik karomat, melyet AJ tartott meg.

- AJ, ne!

- Sajnálom. Muszáj. A te érdekedben. – olyan erősen szorította a karomat, hogy ha nagyon erőltettem magamat, maximum pár millimétert tudtam mozdítani. A karomat elöntő szúró érzés másabb volt, mint eddig. Vártam a hatást: fokozatosan hagyott el minden erőm, és ugyanígy halványultak a dolgok.

- Mit adtál neki? – kérdezte Hoon.

- Altatót. Kb. két órán át lesz kiütve, addig visszaérünk simán. Szeretnél vele játszani? – DongHo egy elégedett vigyorral a képén.

- Nem.

- Kevin?

- Csak egy valamit… - a pösze elém állt, felemelte a fejemet az államnál fogva. – Remélem, erre emlékezni fogsz. – másik kezének erejét éreztem meg az arcomon és rögtön az azt követő égő érzést.

- Te rohadék! – Hoon nekiment Kevin-nek, aki egy tompa puffanással ért földet.

…

Nem tudom mennyi lehetett az idő, de már este volt, mikor ismét IlSung-nál találtam magam. A táncterem szélén elhelyezett kanapén feküdtem megkötözve, verejtékesen. Fejem a karfán volt, így teljesen elgémberedett a nyakam. Felültem, és hátradőltem.

- Jó reggelt! – köszönt az őrzőm.

- Ahh, jézus. – összerezzentem, felé fordultam, majd az ajtó felé. - Gyere! Beviszlek a barátnődhöz. – segített felállni ülőhelyzetemből.

- Neked mi történt az arcoddal? – kérdeztem, míg maga előtt vezetett.

- Semmi közöd hozzá.

- Hoon! – kiáltott a kisfőnök.

- Igen?

- Várj egy kicsit! – megálltunk, utánunk ért, és hozzám fordult. – Szia virágszálam! Hogy aludtál?

- Rohadj meg!

- Naaa, nézd mit hoztam neked. Tudom, hogy akarod. – a tenyerében tartott egy halványlila kis pirulát. – Ugye nem kell megismételnem a délutánit, és beveszed szépen magadtól.

- Álmodj csak.

- Hoon… - a pultos fiú egy kezével lefogta mindkét karomat, a másikkal pedig összenyomta kétoldalt a számat, melybe a kis rohadék könnyen beleejtette a tablettát, eztán Hoon ráfogott a számra.

- Nem fogja lenyelni.

- Nem számít. Ez a nyállal keveredve is hat. – a szemembe nézett. - De elég kesernyés, szóval én a helyedben lenyelném.

Lenyeltem, de nem azért, mert „megnyugtatott” azzal, hogy a nyállal is hatásos, hanem mert Hoon olyan erősen fogta be a számat – az orrommal együtt -, hogy egyre nehezebben kaptam levegőt.

- Ügyes kislány. Viheted.

- Dögöljetek meg mindketten!

- Fogd be a szád, és indulás! – kísérőm hátracsavarta karjaimat, és úgy tolt maga előtt egészen a Raney-vel közös hálószobánkig. Hozzánk csapódott közben SooHyun, DongHo – ismét - és AJ is. – Kevin, hol a kulcs? Gyere már baszki!

- Jövök. – a pösze az ujján pörgetve a kulcsot rám nézett. - Felébredtél drágaságom?

- Fel. És emlékszem. Még visszakapod, csak legyen rá alkalmam te mocskos szemét.

- Majd HoonMin-on revansot vehetsz, meghagylak neki. – kacsintott egyet, és elfordította a kulcsot a zárban.

Hoon belökött az ajtón.

Az ágyon ült Eli, KiSeop és nekitámaszkodva Raney. Szemei résnyire voltak csak nyitva, kezei ernyedten lógtak teste mellett, fejét Seop emelgette. Mikor tudatosult benne, hogy újak jelentek meg a szobában, nehezen felemelte magától a fejét, pár másodpercig nézett bennünket, majd ismét visszazuhant a feje.

Kevin aggódva ment Raney-hez, mikor meglátta milyen állapotban van.

Eli röhögve büszkélkedett, hogy megint telinyomta őt, melyből egy kisebb szóváltás kerekedett, és a szőkeség a földön találta magát a pösze öklétől.

- Na, ide figyelj! Jól nyisd ki a füled! NEKEM Ő KELL, érted? Nem HyunAe, nem más ribanc, hanem Ő.  Még egyszer miattad, a halál szélére kerül, akkor megdöglesz. Addig foglak baszni, míg bele nem halsz. – Eli felszedte magát a földről, és hevesen bólogatni kezdett. - Ő az enyém, és csak én küldhetem ilyen állapotba. Kaparjátok össze magatokat, HyunAe-t adjátok oda Hoon-nak, a többiek pedig szedjék össze a cuccokat, azonnal megyünk.

Raney-t Kevin segítette. Gyilkos pillantásokkal méregettem azt a rohadékot, hátha bántja, de mivel az autóban is végig vigyázott rá, kicsit megnyugodtam. Annál inkább idegesített, hogy megint kezdtem szétesni, és nem tudom miért, de folyton a két börtönőr közelében akartam magamat tudni, ami Hoon-t baromira felhúzta. Mikor egy újabb adagot kínáltak fel, szó nélkül kikaptam a kezükből, és már vizet sem kértem hozzá. Percek alatt elindultam lejjebb a lejtőn, majd hirtelen feldobódtam, és hiperaktívvá váltam, folyton pofáztam, és beleröhögtem mindenki képébe. Egyedül Raney állapota aggasztott, de a szer azt is elfeledtette velem néha egy-egy pillanatra. Mikor megérkeztünk a klubhoz, előbb a fiúk szálltak ki, utoljára Kevin Raney-vel, majd mi Hoon-nal.

- Gyere!

- Jesszusom, hagyjál már a búsba! – húztam el a kezemet az övéitől.

- Engedelmeskedj, különben megbánod. – elkapta a felkaromat, és birtoklóan magához húzott.

- Menjél már! – röhögve otthagytam őt a furgonnál, és a többiek után botladoztam.

Raney-t ezúttal most AJ szobájába vitték, ami egyben öltözőként is üzemelt. Követtem a többieket, akik aztán magunkra hagytak barátnőmmel. Habár felkaptam a vizet a mostani helyzetünk miatt, nem tudtam rá haragudni, és nem is tudom, hogyan gondoltam azt, hogy egyedül hagyom ezekkel a perverz mocsadékokkal. Ő az ágyon ült, és előre-hátradülöngélt. Mereven, kitágult pupillákkal bámult maga elé, mintha csak elbambult volna, de az üveges tekintet megkülönböztethetővé tette a két állapotot. Én a lábai előtt ültem a földön felhúzott térdekkel, és hezitáltam, hogy megszólítsam-e. Lassan felszedtem magam a földről, és mellé ültem:

- Raney! Hallasz? Hahó!

Az arca megmozdult, de továbbra sem reagált mást.

Segítséget kértem a fiúktól, hogy próbálják észhez téríteni, ami kis idő múlva sikerült is, de még mindig totál ki volt ütve.

Időközben AJ-re bíztak bennünket, aki előkészített minket az esti fellépésünkre. Hiába kértem DongHo-t, hogy halasszuk el a ma estét, nem engedte, így muszáj volt kiállnunk a közönség elé.

Míg AJ keresgélte a megfelelő ruhákat nekünk, addig mi csináltunk egymásnak sminket. Kihívó, fekete füstös szemek, kövekkel díszítve, hosszú műszempillák, vörös rúzs.

A hajunkat leengedve hagytuk, göndör fürtjeink derekunkat simították.

- Lányok! Megfelelnek? – AJ egyik kezében tartva egy rózsaszín-fekete csipkés, harisnyatartós darabot, a másikban pedig egy majdnem teljesen átlátszó, hálós, apró kék masnikkal színesített fekete mini ruhát.

- Ó Uram Atyám! AJ, te egy perverz dög vagy. - Raney ámulva nyúlt a kék masnis ruháért, a másikat pedig a fiú átadta nekem.

- Öltözzetek, és kezdődjön a buli. – magunkra hagyott minket, míg felöltöztünk. Odakint már javában ment a buli, a zene basszusa csontig hatoló volt.

Seop karon fogott minket, és el akart vezetni a ketreceinkig, de ahogy Raney megpillantotta az újonnan beszerelt fémcsöveket, azok felé irányult, és szinte rögtön táncolni kezdett. Olyan hullámokat, és mozdulatokat vágott le, hogy még én is megbámultam volna, ha nem kellett volna a saját táncomra koncentrálnom. Seop bezárt a ketrecbe, felmutatta a lakat kulcsát, mire én csak leguggoltam hozzá a rácsok mögött, előre toltam a mellkasomat, és a melleim közé csúsztatta a kis tárgyat. Rám kacsintott, és eltűnt. Kezdésként hátat fordítottam a közönségnek, ránéztem Raney-re, akivel összemosolyogtunk. Igyekeztem betartani IlSung tanácsát, hogy ragaszkodjak a tanult mozdulatokhoz, de a zene és a szer dolgozott, teljesen révületben éreztem magamat, így rögtönzött figurákat csináltam. Egyszerre hullámoztam a zene ritmusával, és löktem magam, ha a basszus a csúcsra ért.

Leestem térdelő állásba, és a kis fém rudakba kapaszkodva, a fenekemet kitolva húztam fel magam álló helyzetbe, csak úgy, mint a férfiakat. Voltak, akik be-benyúltak a réseken, de nem zavart, hadd örüljenek ők is egy kicsit. A kiéhezettek egyre merészebbek voltak: eleinte csak a kezemet érintették, majd intimebb területeken is próbáltak megérinteni.

Mikor a zene váltott, Raney-vel helyet cseréltünk, ám ő a ketrecen kívül szórakoztatta a férfiakat, míg én birtokba vettem a rudat.

A rúd a pulttal szemben volt, így tisztán láttam, hogy Hoon a poharak törölgetése közben fel-felnézett.

Szembeálltam a csővel, megfogtam mindkét kezemmel, ráugrottam, lábaimmal megkapaszkodtam, és teljesen hátrahajoltam. Lassan visszaemelkedtem, és feljebb kúsztam. Fordítottam pozíciómon, ismét a lábaimmal tartottam meg magamat, ezúttal fejjel lefelé, és úgy kezdtem el pörögni. Pörgésemet leállítva megfogtam a csövet, és eltoltam magam tőle. Lejjebb másztam, és leereszkedtem a földre, majd vissza a fémre. Egy kezemmel lógtam a rúdon, megpördültem, közben a másik kezemmel is ráfogtam, így a rúd a hátammal érintkezett, és pörgés közben szinte teljesen rátekeredtem. A mozdulatsor végén megint egy kézzel tartottam magam. Hogy ellenezzem a súlyt, a lábamat vettem segítségül, és ráhajtottam azt is rúdra, így két lábbal érkeztem le. Előrébb sétáltam, a reflektor pont elvakított, majd mikor kitisztult a látásom, a bárpultot kezdtem el vizslatni, de Hoon sehol nem volt. A színpad közvetlen elején álltam, egy öltönyös, fekete hajú pasas intett nekem, hogy hajoljak le hozzá:

- Kit kell lefizetnem, hogy velem legyél szivi?   

- Nem vagyok eladó, de nyújthatok neked egy kis pluszt. – elmosolyodtam, egészen közel hajoltam hozzá, a nyakkendőjénél fogva magamhoz húztam, és hagytam, hogy mélyet szippantson a nyakamból.

Felálltam, újra visszamásztam a rúdra, egészen a tetejéig. Ott a combjaimmal szorítottam rá a rúdra, mindkét kezem szabadon maradt. Úgy helyezkedtem el a rúdon, hogy az arcom a földdel nézett szembe. A közönség felé nézve kiszúrtam, hogy Hoon is köztük ácsorog zsebre dugott kezekkel. Már a tekintetével magáénak akart tudni, de nem lesz olyan könnyű dolga. Rámosolyogtam a legördögibb módon, majd hirtelen engedtem lábaim szorításán, és zuhanni kezdtem lefelé. Láttam az embereken, hogy rémülten néznek. Kezeimmel hátranyúltam, és megállítottam az esést. Pont az előbbi nyakkendőssel kerültem szembe.

- Ha úgy mozognál rajtam, mint ezen a rúdon itt, a törzsvendéged lennék.

- Mondtam már. Nem vagyok eladó. – a férfi válla fölött elnéztem, és láttam, hogy a pultos arca ideges grimaszt öltött, míg a kuncsaftommal beszélgettem. Ha már lúd, legyen kövér. Lemásztam a rúdról, leültem a színpad elejére, és a fickót magam elé hívtam. Lábaimmal átfogtam derekát, belemarkoltam a hajába, hátrahúztam a fejét, és félig Hoon irányába fordítottam:

- Ha meg akarsz szerezni, őt kérdezd meg előbb. – visszafordítottam magam felé, és úgy csókoltam meg, hogy az a rohadék tisztán lássa a szemeimet. A csók felszínes volt, viszont ha a „birtoklóm” ölni tudna a szemével, már sem én, sem a jelenlegi partnerem nem élne.

Én győztem…

Hoon dühösen utat tört magának a tömegben, és eltűnt a folyosó irányában. Elváltam a férfitól, és a ketrecek előtt vonagló SooHyun-hoz és Raney-hez csatlakoztam. A gruppen táncunkat látva a vendégek egyre többet akartak, csaknem élőben akarták volna megnézni, hogy hogyan is remekelnénk együtt az ágyban. Fantáziájukat lelohasztva, az idő gyorsabban telt el, mint gondoltuk, és záráshoz közeledtünk, így lassan mindenkit kitereltek, a mai műszakunk ezzel befejeződött.

Kimerülten ültünk le egy-egy székre a pulthoz Raney-vel. Hoon kiszolgált bennünket, de barátnőm nem sokáig pihenhetett, mert a beszédhibás köcsög felrángatta mellőlem és eltűntek a szobájában.

- Mit művel már megint a kibaszott haverod?

- Megbünteti, amiért incselkedett vele.

- Mi van?

- Te is megérdemelnéd…

- Mert hogy?

- Direkt másztál rá arra a fickóra, hogy engem bosszants ugye? – átnyúlt a pult felett, és a hajamnál fogva húzott magához.

- Mi vagy te, hogy ellenőrzöl mi? – odakaptam a kezéhez, és próbáltam engedni a szorításán. Elengedett, kijött a pult mögül, csuklón ragadott, és olyan gyorsan vitt magával a szobájáig, hogy alig bírtam egyensúlyozni.

- Te rohadt kis szajha. Megmondtam, hogy viselkedj, különben megbánod! – megütött, a fejem oldalra bicsaklott. Elém állt, rám vigyorgott, és közeledett felém. Hátrálni akartam, hogy a következő ütése elől kitérjek, de a lábam megakadt az ágyban, és elvágódtam a földre. Ráült a csípőmre, kezeimet a fejem mellé szorította és vadul megcsókolt. Kezeim kirángattam az övéi alól, és fejét még közelebb vontam az enyémhez, nyelveink szinte már torokra mentek. Átöleltem a nyakát, és hagytam, hogy kényeztessen. Keze letévedt az oldalamra, az enyém pedig az ő sliccéhez. Sietve oldottam ki az övét, kigomboltam a nadrágját, és a tűsarkammal letoltam róla. Oldalát végigkarmolva húztam fel a trikóját. Egy másodpercre elváltunk egymástól, míg kibújt a felsőjéből. Belemarkoltam a hajába, és fejét félrehúzva elkezdtem nyalogatni, csókolgatni, harapni, szívni a nyakát, mialatt ő kezével a lábaim között játszott. Csupán pár másodperce tartott az egész, de olyannyira folyt rólunk már a víz, mintha a szaunából léptünk volna ki. Egyre jobban préselt a földbe, a légvétel már-már nehezemre esett teste alatt. Belemarkoltam a fenekébe, ezzel kicsalva belőle egy nagyobb szusszanást. Nyakamra fogott, és úgy hajtotta feljebb a fejemet, hogy hozzáférhessen a nyakamhoz. 

Végignyalt a mellemtől a fülemig:

- Végre megvagy! – búgta fülembe.

- Biztos vagy te ebben?

- Most már nem menekülsz előlem. Az enyém leszel, és…

Nyitódott az ajtó, és ijedten néztünk mindketten az ajtóra, felajzott állapotban.

- Hoon, gyere m… - DongHo nyitott be, majd tudatosult benne, hogy mit is lát. - Ohh, elnézést, hogy megzavarom a menetet nagyfiú, de…

- Az isten basszon meg DongHo! Nem tudsz kopogni bazdmeg? – idegesen szállt le rólam a pultos.

- Én kérek elnézést, hogy te nem végezted el a munkádat rendesen.

- Milyen munka?

- A poharak haver. Vagy reggel akarod elmosni? Visszajöhetek reggel, és hajnalok hajnalán kiverhetlek az ágyból egy egész éjszakásnak ígérkező menet után. Választhatsz!

- Picsába! – felhúzta a nadrágját, majd hozzám fordult. – Te maradj itt, rögtön jövök!

Feltápászkodtam a földről, és leültem az ágyra. Szembe volt a tükör. Elkezdtem igazgatni a hajamat, amit a kis főnök előszeretettel nézett.

- Mi tetszik ennyire DongHo? – oldalra fordulva rámosolyogtam.

- Jól választottunk. – a kicsi csak lazán támasztotta az ajtófélfát.

- SooHyun mégis képes lett volna kinyírni.

- Megkapta volna tőlem a magáét, ne aggódj.

- Mi a garancia rá? Miután meghaltam, nem tudnálak leellenőrizni benneteket.

- Nem hagyom, hogy ennél is nagyobb hülyeségeket csináljanak.

- Ember. Egy klubot vezetsz, ahol ezerrel megy a drogfogyasztás, és táncos lányok vannak, akik gondolom nincsenek bejelentve, hogy itt dolgoznak. Egy gyilkosság meg se kottyanna nektek.

- Tudjuk hol a határ.

- Igen? Hát ez nekem eddig nem tűnt fel.

- Mire célzol?

- A szadista haverjaidra.

- Mindenkinek vannak sajátosságai. Lemerem fogadni, neked is vannak beteges vágyaid, de… ez majd kiderül. Hoon segít majd neked. – röhögve és sietősen lépett ki az ajtón.

- Hogy rohadj meg! – egy párnát akartam hozzá vágni, de már csak az ajtót találtam el. – Barom!

Kintről csak a poharak csörömpölését hallottam. Elnyúltam az ágyon, és vártam, hogy Hoon visszajöjjön. Nem tudom miért, de most másabbnak tűnt… sokkal. Vagy csak… ? Nem. Nem, az lehetetlen. Kizárt. Teljességgel esélytelen.

Az agyam össze-visszakattogott, és semmi értelmesre nem tudtam következtetni. Vágyom rá, de ugyanúgy a többiekre is. Bánt, üt, ha úgy tartja kedve, utálom, de mégis vonzódom hozzá. Aish… mi lesz ebből?!

Arra ébredtem, hogy baromira fáztam, és mikor kinyitottam a szemeimet, semmit sem láttam, vak sötét volt. Felültem az ágyon, de annyira szédültem, mintha most pördültem volna meg vagy harmincszor. Nehézkesen elcsoszogtam az ajtóig, ami azonban zárva volt.

- Héé, valaki! Mi van már? – gyengén ütögettem ököllel az ajtót, a homlokomat pedig neki támasztottam.

Halk lépteket hallottam, majd hogy valaki elfordítja a kulcsot a zárban. Hátrébb mentem, és belépett az illető.

- Hoon?

Válasz helyett egy halk „ühüm”-öt kaptam. Várakozás nélkül ragadta meg csípőmet, magához rántott, és ajkaimra kapott. Nem gondolkodtam, a bódultság fogva tartott, így ösztönösen viszonoztam minden egyes tettét.

A szoba teljesen sötét volt, így csak érezni éreztük egymást, látni nem láttuk a másikat, és csak csendes szuszogásaink hallatszódtak, majd egyre fokozódó, vágyakozó nyögéseinknek is szabad utat engedtünk. Combomba markolt és felemelte lábamat. Én ölébe ugrottam, lábaimmal próbáltam szorosan tartani magam, de inkább ő fogott. Hátamon végigtapintva lecsúsztatta kezeit és a fenekemmel kezdett el játszani, azoknál fogva vonogatott magához. Egyre érezhetőbbé vált keménysége, a szívem a torkomban dobogott, remegtem, kivert a víz.

Elsétált az ágyig, amire velem együtt dőlt le. Nem engedtem el egy pillanatra sem. Nyelve vadul játszadozott az enyémmel, majd elválva számtól útnak indult, hogy felfedezze testemet. Ahol érzékelte, hogy jobban tetszik a dolog, ott elidőzött, majd haladt tovább. Az azóta is rajtam lévő fellépő ruhám fűzőjét kioldotta, és nyelvével az őrületbe kergetett másodpercek alatt. Kezével benyúlt a hátam alá, és gerincemen fel-le haladva érte el, hogy testem úgy hullámozzon, akár egy számító kígyóé. Szabadon maradt kezét lassan levezette a bugyimba, és körkörös mozdulatokkal vitt a csúcs felé. Ujját ki-be csúsztatta, majd elkezdett fészkelődni és én kerültem fölé. Ingét kigombolás nélkül lefejtettem róla, a gombok szétpattantak. Lehajoltam hozzá, és ajkán végignyalva bebocsátást kértem szájába. Most hagyta, hogy én vezessek. A csókot nem nyújtottam el, rátértem a nyakára, mellkasára, oldalára. Kicsit elszórakoztam mellbimbóival, melyek már legalább olyan kemények voltak, mint a farka. Arrébb másztam, kioldottam az övét, kigomboltam a nadrágját, melyet önmaga levett. Boxerét a számmal, apránként lejjebb húztam, végül lerúgta magáról, karon fogott és magára ültetett. A hirtelen érzés fájdalmas volt, de jelenlegi állapotomban semmi nem érdekelt, csak az, hogy megbüntessem ezt az aljas szemétládát. Csípőm gyors tempóban mozgott fel-le, előre-hátra. Körmeimmel amilyen erősen csak tudtam, mélyen szántogattam mellkasát. Mikor kellő fájdalmat okoztam már neki, lefogta kezeimet, így támaszték nélkül maradtan le álltam, de most ő kezdett el mozogni. Erőteljes lökéseitől a lélegzetem is akadozott.

Hirtelen hagyta abba. Csípőmet eloltva magától fordított a helyzeten, és most ő dominált. Letérdelt a fenekemhez, lábaimat a combjaira fektette és újra belém hatolt, mélyebbnél mélyebbre tolva magát bennem. Lábaimat derekára téve próbált még közelebb jutni hozzám, de én már így is úgy éreztem, hogy a szemem kiesik a gyönyörtől. Felhúzott az ölébe, így akarva azt, hogy lovagoljak rajta.

Hátát is hasonlóképpen szétkarmoltam, mint a mellkasát.

Nyakába kapaszkodva, és száját lefoglalva igyekeztem örömet okozni magunknak. A fejemet hátra hajtotta, és erősen szívni kezdte a nyakamat. Lassításra kényszerített azzal, hogy fenekem alá nyúlva feljebb emelt, és elkezdte a melleimet harapdálni, nyalogatni. Tovább emelt, így kihúzódott belőlem.

- Fordulj meg! – súgta.

Hátat fordítottam neki, négykézlábra ereszkedtem, és hagytam, hogy ismét megőrjítsen. Hol a vállamat, hol a csípőmet fogta, és a kínzóan lassú tempótól, a szédületes gyorsaságig mindent bevetett a sikere érdekében. Melleimre markolva felegyenesített magához, izzadt mellkasát a hátamhoz nyomta. Egyik kezét melleimen hagyta, a másikat pedig levitte, és a bugyimon áthatolva dupla örömben részesített. Fejemet hátrahajtottam a vállára, kezeimmel nyakát és fenekét fogtam. Egyre durvábban tolta magát belém. Nyögéseink morgássá, illetve sikítássá változtak, ahogy egyszerre értek el bennünket a kielégülés hullámai, és az utolsó pár lökés kíséretében kitöltött forró nedvével.

Hangos légvételek között váltottunk egy fáradt csókot. Kivezette magát belőlem, magával húzott az ágyába, majd lassan az álomvilágba…

Reggel arra ébredtem, hogy túl nagy a fény, és valami melegíti az arcomat. A nap egyenesen az én szememet akarta kiégetni. Hunyorogtam egy sort, és magamra húztam a takarót. Ez a kis mozdulat eljuttatta az agyamig, hogy mindenem fáj. A fejemmel együtt nagyjából az összes izmom tropára ment a tánc és a Hoon-nal töltött éjszaka folyamán.

A mellettem lévő már ébren volt. Kezét oldalamra simította, és orra hegyét végighúzta a vállamtól a nyakamig.

- Jó reggelt bébi!

Valami. Nagyon. Nem. Okés.

Lassan megfordultam, és Eli-al találtam szembe magamat. A takarót magamra kapva pattantam ki az ágyból. Csak most tűnt fel, hogy nem ott vagyok, ahol este hagyott Hoon.

- Te mit keresel itt?

- Már nem kell keresnem. Az éjjel megtaláltam. – alkarján támaszkodott, és úgy nézett rám.

- Mondd, hogy te és én nem…

- Óó, dehogynem. Bebizonyítottad, hogy nem csak amúgy nagy a szád. Egy vérbeli kis kurva vagy.

Teljesen leblokkoltam, undorodtam magamtól, hogy ezzel az iszákos semmirekellő szarházival bújtam egy ágyba.

- De mégis, hogy a francba… ?

- Miután a fiúk elmentek az „ajándékosztásra”, gondoltam elszórakoztatlak egy kicsit. Elkábítottalak egy kisebb adaggal, épp csak annyival, hogy tudj magadról, és ne csak én dolgozzak majd.

Ijedten néztem a karomra, és valóban ott éktelenkedett egy „friss” nyom.

- Te nyomorult szemétláda! Hogy tehetted ezt, ráadásul csak úgy volt merszed, hogy teljesen kiütöttél?!

- Ha tudnád, hogy élveztük mindketten. – kikelt az ágyból, és elém járult. - De sajnos a szernek van egy hátulütője. Nem sokra emlékszel, igaz?

- Dögölj meg te geci! Kitépem a szívedet, és a tetves haverjaiddal fogom megetetni! – neki estem, és ott ütöttem, ahol értem, de megfordított, karjaimat hátra csavarta, és nekem feszült.

- Héé, nyugi cicusom! Ne most legyél vadmacska, hanem majd megint éjjel! – suttogta, majd engedett a kezeimen, és szembefordított magával. - Nézd csak, milyen szép mintázatot hagytál rajtam mindenhol! Imádom, mikor hadakozol velem. Tudod mennyire bi…

- Eli! HyunAe! Ti mi a francot csináltok? – DongHo, KiSeop, SooHyun, AJ és Hoon az ajtóban ácsorogva figyeltek bennünket.

Eli újra megfordított, kezeimet ismét hátrafogta, és szorosan hozzám érintette magát.

- Csak játszottunk egy kicsit az éjjel. – a fiúkra, majd rám nézett. - Ugye édesem?

- Ne érj hozzám, te kibaszott rohadék! Engedj el!

- Nanana! Az enyém vagy, én előbb megszereztelek, mint az állítólagos pasid, szóval az enyém vagy.

- Nem vagyok senki játékszere, főleg nem a tiéd, te iszákos seggfej. Eressz el, azt mondtam!

- Eli, mit csináltál? – SooHyun és a többiek feszülten néztek össze, majd Hoon-ra és Eli-ra. Nem értettem semmit az egészből.

- Megkaptam azt, ami engem illetett.

- Még hogy téged?! – Hoon megindult felénk, de a táncos és a vörös visszafogták.

- Nyugi haver!

- Engedjetek!

- Igen. Sőt, KiSeop is megérdemelné. Elvégre, ha mi nem zavarjuk a lányokat, soha nem tévedtek volna be ide. Csakis nekünk köszönheted, hogy ide tévedt két punci, de mivel te nem voltál elég tökös a számtalan alkalom ellenére sem, én helyetted is intézkedtem. És tudod mi a szép? – Hoon-ról rám tévedt tekintete. Egy kézzel tartotta szorosan tovább kezeimet, a másikkal végigsimított az arcomon. - Ez a kis virágszál még élvezte is. – maga felé fordította arcomat, és megcsókolt.

- Te kibaszott aljadék! – Hoon kirángatta magát a négy kar szorításából, és engem félrelökve ment neki Eli-nak.