X. fejezet: Csönd... Csönd? ~ Most mi van?

[Raney's POV]

Undorodtam magamtól. Gyűlöltem magamat. Meg akartam szabadulni ettől az egésztől. Megaláztak, kihasználtak, és bedrogoztak, függővé téve. Átkaroltam magam, a hideg zuhany tálcába kuporodva zokogtam, és nem érdekelt semmi. Senkit nem kívántam látni. Csak egyedül akartam lenni, és elfelejteni mindent, és mindenkit. Legfőképp ezt a kibaszottul elcseszett ganételepet. Lassan felálltam, megnyitottam a csapot. Nem is figyeltem, hogy melyiket forgatom el, így majdnem felsikítottam, mikor a tűzforró víz rázúdult a bőrömre. Hozzá eresztettem egy kis hideget, de éppen csak annyit, hogy alá tudjak állni. Nem csináltam semmit, csak álltam, és újra elöntötték a szememet a könnyek, ahogy az emlékek is. Szabadulni akartam tőle, minden áron. Kétségbeesetten dörzsöltem a bőröm, szinte lenyúztam magamról. El akartam tűntetni még annak is a nyomát, hogy csak rám nézett. Mikor már égett a bőröm, és képtelen voltam hozzányúlni, lerogytam, és hagytam, hogy az immár jéghideg víz millió apró tűként szúrja testem. Fáznom kellett volna, de nem éreztem semmit. Csak ültem, és magam elé meredtem. Kis idő múlva az ajtó dübörgésének tompa hangja rántott vissza a valóságba.

-                     Raney, elhasználtad az egész meleg vizet! Azonnal told ki a formás segged, de kurva gyorsan! - képtelen voltam beazonosítani, hogy ki is szólt hozzám, de nem igazán zavart. Újra dörömböltek, mégsem válaszoltam. Néhány perccel később még két hang csapódott az előbbihez, és hasonlóan hozzájuk, megpróbáltak kiszedni a fürdőből, de sikertelenül. Jobb híján betörték az ajtót, és meglepve nézték, ahogy vacogva meredek a semmibe, mindenről elfeledkezve.

-                     ...ney? Raney! Mi van veled? - ránéztem, de nem láttam. Nem azonosítottam be, hogy ki is az. Totálisan üres voltam.

-                     Mit csináltál? Kivel volt, mielőtt ide bejött? Mi történt? Mondd már! - mikor megrázott, végre felismertem, de nagyon nem volt kedvem vele társalogni.

Ő még nem bántott. Még... Ennek is eljön az ideje, ne aggódj...

-                     AJ?

-                     Igen, én vagyok. Miért is ülsz a jéghideg víz alatt? Mi történt? Hozzatok már egy törölközőt! – valószínű, hogy ezt a másik kettőnek kiáltotta, majd visszafordult hozzám. Elzárta a csapot, és rám terítette a fehér pamutot, majd felsegített.

-                     És, akkor mi, mi az istenbe fogunk fürödni? – szarkasztikus hangja bántotta a fülem, és visszaszóltam volna neki, de most még csak rá sem néztem. DongHo és Soo utánunk jöttek, de AJ, a szobaajtót az orruk előtt csukta be.

-                     Kevin kibaszott dühös lesz, ha megtudja, hogy Raney a te szobádba tanyázik! – mintha csak azt mondta volna, hogy esik az eső, olyan érzelemmentes hangon közölte a drogos.

-                     Hát akkor ne tudja meg. Egyébként pedig én nem vagyok Kevin. És nem tudom, hogy feltűnt e, de van valami a csajjal. – szemforgatva horkantott egyet, és mellém ült.

-                     El akarod mondani? – a kérdést hallottam ugyan, de nem jött válasz. – Jó, én nem erőltetem, de a többiek úgy is ki fogják belőled szedni. Vagy így, vagy úgy. – megpróbált felállítani, de elhúzódtam tőle a lehető legmesszebbre. Ő csak sóhajtott egyet, majd a ruhák közt kezdett el kotorászni.

-                     Kevin? – a szeme sarkából nézett rám, én pedig összerezzentem a név hallatára. – Vele voltál? – erre sem mondtam semmit, de automatikusan remegni kezdtem, és még mindig magamon éreztem. Odanyújtott pár darabot, de nem vettem el.

-                     Nyugi, csak tréning darabok. Ott, arra van egy függöny. A mögött fel tudod venni őket.

-                     Hozzáért? – reszelős hangom volt, így még egyszer el kellett mondanom, mire felelt rá.

-                     Nem. Általában én, Seop és DongHo szerezzük a be ruhákat. Ők csak leadják a „rendelést”. – ez egy hajszálnyit megnyugtatott, így magamhoz vettem a csomagot, és bebújtam a függöny mögé. Eddig nem is vettem észre, de most valósággal rázkódtam, annyira fáztam. Nem vágytam másra, csakhogy eltűnjek innen, és soha többet ne lássam viszont egyik mocsadékot se. Éhes voltam, és még mindig koszosnak érzékeltem a bőröm. Jól esett ismét normális ruhákba bújni, és valamilyen szinten még pajzsként is funkcionált. Semmim sem volt kint belőle, újra egyszerű lány voltam, de csak míg el nem húztam, és ki nem léptem, vissza a rémálomba.

-                     Éhes vagy? – némán bólintottam, mire felállt, és az ajtóhoz igyekezett.

-                     Ne hagyj egyedül, könyörgöm. Nem akarok itt maradni. – kétségbeestem, arra a gondolatra, hogy akár egy másodpernyi időt is egymagamban kell időznöm. És más is eszembe jutott.

-                     HyunAe. Hol van, HyunAe?

-                     Hoon-nal maradt. – elsápadtam, és a felszínre tört minden.

-                     Nem, nem, nem, nem, nem! Miért maradt vele? Bántani fogja! Kérlek, szépen, HyunAe-t hadd hozzam ki onnan. Kérlek. Hoon is ugyan olyan, mint ő. Kérlek. – ismét folyni kezdett a könnyem, miközben megállás nélkül könyörögtem. Ő csak elnézően pillantott rám, és lefejtegette alkarját szorító ujjaim.

-                     Raney, nyugodj meg. HyunAe jól van. Megígérem, hogy Hoon nem fogja bántani. Nem lesz semmi baja. És nem maradsz egyedül. Csak egy kicsit megyek ki, míg hozok valami ételt. – egyáltalán nem nyugtatott meg, és ezt ő is tudta. Leszedte a kezem magáról, és megdörzsölte. – Nem hittem volna, hogy ennyi erő van benned… gyere velem. – előre engedett, majd némán követtem a kihalt folyosón. A hátam mögött poharak csörömpölését hallottam, de olyan halkan, hogy nem voltam benne teljesen biztos, tényleg azt hallottam e vagy esetleg mást. A klub leghátsóbb részében egy ajtó volt, ahová benyitva egy pici konyha rejtőzött. Meglepődtem, hogy itt ilyen is van.

Vajon még mit rejtenek az ajtók többsége?

Bent Seop ült, és az arca jobban hasonlított egy hörcsögére, mint ahogyan általában kinézni szokott. Érdeklődve figyelte a párosunkat, és még a rágást is abbahagyta egy pillanatra.

-                     Kevin baromi ideges lesz. – épp hogy lenyelte, és kimondta, már lapátolta is be a következőt. Közömbös volt, de tudtam, hogy nem az. Egyáltalán.

-                     Nem kibaszottul mindegy, ha már az övé? De azt hiszem, hogy nem egészen azt kapta, amit remélt. – az első mondaton megakadtam, és folyamatosan azon kattogott az agyam. Mire értette, hogy az övé vagyok? Nem vagyok senkié, főleg nem azé a csótányé. Én csendben ácsorogtam, míg a stylist rutinosan összedobott valami ehetőt. Mikor a szépfiú elsomfordált, leültem, és figyeltem, hogy mit is akar velem megetetni.

-                     Tessék. Jelen pillanatban ezzel tudok szolgálni.

-                     Ugye nincs benne semmi?

-                     Nem, de ha gondolod, akkor keverhetek bele. – elmosolyodott, hisz tudta a válaszom. Elhúztam előle, és az etióp gyerekeket megszégyenítő gyorsasággal kezdtem el enni. Nem érdekelt, hogy leég tőle a nyelvem, és az sem, hogy csurog a könnyem, mert fáj tőle a nyelőcsövem.

-                     Miért vagy velem ilyen kedves? – ezen a kérdésen csak mosolygott egy jót.

-                     Mert mondtam már. Én nem vagyok olyan, mint Kevin, Eli vagy Hoon. Én is szeretem elvenni a dolgokat, ha érted, hogy mire célzok, de csak úgy, ha a másik is akarja valamennyire. De beállva persze más vagyok. Gyere, egy heti cölibátust nekem, ha valaki nem fog fél órán belül keresni. – talán még mosolyogni is lett volna kedvem, ha nem ilyen állapotban lettem volna. Így inkább csak megborzongtam, és visszasétáltunk a „rezidenciájához”. Fáradt voltam, nagyon is, mégsem akartam lehunyni a szemem, mert ha megtettem volna, akkor olyan képek villantak volna az elmémbe, amit nagyon nem akartam újra látni. Akartam kérni egy szobát, de egyedül sem voltam hajlandó maradni. Bár tudtam, hogy ebből bajom lesz, és AJ-nek is, mégsem kívántam ebből a helységből kimozdulni.

-                     Te hogy kerültél ide? – nem tudtam máshogy kihasználni az időt, így inkább eltereltem a figyelmem, és igyekeztem többet megtudni a fogva tartóinkról. Ha már tagok vagyunk…

-                     Én voltam a negyedik. DongHo és SooHyun, ők ketten a klub „főnökei”. Ezután KiSeop csatlakozott hozzájuk. Seoppal régóta haverok vagyunk, és egyszer elmesélte, hogy milyen klubba szerveződött be. Mivel hasonló helyen ismerkedtünk meg, és mind a ketten szeretünk nem épp legális dolgokkal szórakozni, így engem is bevitt. Kevin, nos… Őt nem igazán tudom. Néha úgy viselkedett, mintha csak törzsvendég lenne, néha meg ugyanúgy, mint most. Aztán kiderült, hogy csak így próbálta védeni magát, és a többiek nem szóltak bele. Eli törzsvendég volt, és magunkkal húztuk, amibe örömmel belement. Legkésőbb Hoon lett tag, és ő rajta lehet a legnehezebben kiigazodni. Először nem igazán akarta ezeket, de némi rásegítéssel már előtört az igazi énje. Félre ne értsd, nem mi tettük drogossá, már a klub előtt is fogyasztó volt, de tisztán máshogy viselkedik. Azt mondanám, hogy skizofrén, ami nagy valószínűséggel igaz is rá, bár erősen tagadja. De a cucctól te is kifordulsz önmagadból, nem igaz? – mikor nem válaszoltam, tovább folytatta. – Először csak be-bejártunk, később mind a heten részesei lettünk. Egyen tetkó is valami féle összetartozást mutatja, de egy kívülálló számára csak „szekta-szerű” drogos jel.

-                     És…és, Ke… Kevin mindig… ilyen? Mármint…Ő tiszta állapotban is… így viselkedik? – elég nehezen sikerült kipréselnem magamból ezt a kérdést, miközben egy újabb vállfát adtam a macskafejű kezébe.

Biztos, hogy tudni akarod?

-                     Őszintén… nem tudom. Én még, mióta megismertem, talán kétszer láttam teljesen tisztának, akkor is csak pár percre, talán fél órára.

Olyankor rettentő kedves volt mindenkivel, majdhogynem ártatlan, iskolás srác. Csodálkoztam is, hogyan nézhet ki így, mikor alapból egy őrült vadállatnak ismertem meg, aki szabályosan ököllel veri a nőket, és a pasikat sem veti meg. – összerezzentem a hallottaktól, de az arcom színe elárult.

Kedves, mi? Ököllel veri a nőket, de azért egy csendes iskolás fiúcska… hahó térj már észhez…

-                     És… volt… már… úgy értem, hogy volt más lány is, aki az övé volt? Nem tudom igazából, hogy megy. – fogalmam nem volt, hogy hogyan sikerült kinyögnöm. – Nem kell finomkodnod, tudni akarom.

Persze, hogy tudni akarod, hogy mikor halsz meg.

-                     Nem állt szándékomban finomkodni. Te is tag vagy, így azt hiszem, jó, ha tisztába vagy a dolgokkal. Így némiképp könnyebbnek mondható az itt lét. Volt neki, igen. Nem is egy lány. És nem mindenki járt jól. Sok minden van a rovásán, többek közt bántalmazás. Nem veti meg az erőszakot, ahogy egyikünk se, de ő űzi a legdurvább keretek között. Hoon és Eli, ők így hárman. Néha sajnáltam azokat a lányokat, akiket megszerzett magának. Azt tudod, hogy mi alapján leszel valakié, ugye? – nem válaszoltam, de tudtam, hogy tudja, mégis elmondta. – Még az elején felállítottunk egy olyan íratlan szabályt, hogy azé az a lány, aki először magáévá teszi. Kevésszer volt ilyen alkalom, hogy valakit több ideig magánál tartott, de volt rá példa. Legtöbbjükkel csak játszott, és kíméletlenül bántotta őket. Mind fizikailag, mind lelkileg. Soha nem értettem, hogy miért csinálja ezeket, de nem is foglalkozok vele, mert nem az én gondom. Viszont soha nem ment olyan messzire, hogy nagy baj legyen belőle. Illetve… - itt megállt, és rám nézett.

-                     Mondd el, tudni akarom.

-                     Egyszer fordult csak elő. Hasonló volt, mint most. Az a lány is, ugyan olyan volt, mint te. Majdhogynem betörhetetlen. Kevinnek ez tetszett. Megszerezte magának, de a lány nem akarta. Hadakozott, minden lehetséges módon. Sokszor bántotta.

Viszont, egyszer, annyira felhúzta magát ezen, hogy nem sokon múlt, hogy a lány meghaljon. Akkor láttam először teljesen elszállni. Még a többiek is megijedtek tőle, és fogalmunk sem volt, hogy mi lesz. Az volt, mikor majdnem elkaptak minket a zsaruk. Még ő is megijedt saját magától. Azóta visszább vette magát, de néha még vannak neki kisebb kicsapongásai… Hé, nehogy elájult itt nekem. Te kérted, hogy mondjam el. – megfogott, nekem meg kiszállt minden vér az arcomból.

…nem sokon múlt… meghaljon… Tessék, most boldog vagy? Ezt akartad tudni? Te leszel a következő kislány.

Folyamatosan csak ez járt az agyamba. Kellett pár pillanat, míg visszataláltam magamhoz, és  elhessegettem a belső felem, majd eljutott a tudatomig, hogy AJ rázogat.

-                     Jól… jól vagyok. De miből gondolod, hogy nem fogom ezt felhasználni ellene? Vagy ellenetek?

-                     Raney, innen nem tudsz kijutni a segítségünk nélkül. Mellesleg nem vagyunk olyan ostobák, hogy csak úgy elengedünk. Még egyszer akkorát nem hibázunk.

-                     És, ha megölöm magam?

-                     Nem tudnál olyan gyors lenni. Mivel mindig figyelünk titeket, és a szobátokba nem kaptok olyan dolgokat, hogy kárt tegyetek magatokban, így nem sikerülne az sem. Már egyszer elmondtam a feltételeket. Védve vagytok, és itt megkapjátok a napi adagotokat, amit kint nehéz lenne megszerezni, és még fizetni sem kell érte. Cserébe csak táncolni kell nektek, és ha engedélyt kaptok rá, akkor néhány vendéget külön is szórakoztatni kell.

Persze, meg még a hajléktalanokat is leszopjuk?

-                     És, mikor mehetünk ki? Mert gondolom, hogyha ide egyszer bejövök, akkor csak holtan távozok, vagy olyan függőként, hogy önként jövök vissza, és könyörgök, hadd legyen újra idebent.

-                     Igen, így valahogy. Ki nem hiszem, hogy sokszor mehettek. Nem én döntöm el. Legfőképp Keviné vagy, szóv…

-                     Nem vagyok senkié! És nem érdekel, hogy mit csinált azzal az előző szerencsétlen lánnyal. Remélem, hogy a következő meneténél begörcsöl a farka és belehal! – igazából csak hangosan elgondolkoztam, de AJ-ből kitört a nevetés.

Ez az, nevess csak, legalább te valamennyire értékeled, hogy szívből gyűlöljük.

-                     Érted már, hogy miért akar téged? – elvileg költői kérdésnek tette fel, de én nem néztem.

-                     Nem, és nem is akarom. Én nem leszek a kurvája, akit erőszakkal megbasz, szétver, aztán, talán ha nem úgy csinálok valamit, és elpattan a nem létező agyában egy kis ér, akkor…

„Hol a kibaszott istenbe van az a szajha?!”

-                     AJ, nem láttad azt a kis… - éppen csak emlegetni kellett, és már meg is jelent. Láthatóan baromi ideges volt, és mikor megpillantott, csak még jobban elsötétült az arca.

Vigyázz kislány, értünk jöttek.

-                     Te mi a jó anyádat keresel itt? Legutóbb nem a fürdőbe menekültél a nagy gonosz, himbálózó farkam elől? Nesze, nézd, mit hoztam neked. Ajánlatos bevenned belőle még most, ha nem akarsz gyereket. Én biztos, hogy nem fogok gumit húzni. Nem kívánok zokniba baszni. És te sem fogsz fogamzásgátlót szedni, mert nem kell egy hormonzavaros luvnya. Ha mégis vállalod a következményt, akkor ne várj tőlem gyerektartást, és a kölyök ide nem jön, de te attól itt maradsz természetesen. – hozzám vágott egy tablettás csomagot, valószínűleg, esemény utáni tablettát. Remegni kezdtem, de semmi pénzért nem hagytam, hogy lássa rajtam a félelmet.

Istenem, fordítva kéne, hogy legyünk. Neked kéne bent lenni, nekem meg kint. Legalább ne remegj már, ne lássa, hogy félsz. Hol van a szajhás éned? Vedd csak elő!

-                     Te, miért vagy beszédhibás? Anyád túl nagyot ütött, mikor beszélni tanultál? Vagy a csajod túl gyorsan szopta a farkad, és félrenyeltél, így lettél pösze? Esetleg a logopédust beszélgetés helyett basztad, így képtelen volt megtanítani rendesen? – akkorát kaptam az arcomra, hogy nyekkenve érkeztem az ágyra. AJ-nek kellett lefognia. Ez az. Így már jó. Igaz, hogy fájt, de legalább dühös.

-                     Kevin, állj le! Elég volt. Raney, vedd azt szépen be. Senkinek nem kell még több probléma. - gyorsan bevettem kettőt, míg volt rá lehetőségem.

Nem kell tőle gyerek, ennyibe igaza van.

-                     Mi történt az arcoddal?

-                     Szétkarmolt az a kis ribanc. De majd máshol karmol.

-                     Igen, a szemedet fogom szétkarmolni, miközben a faszodat egy csalánbokorba verem! – a stylistnak eddig sikerült visszatartani. Megragadta a karomat, és kivonszolt a szobából.

Ne merészeld hagyni magad!

-                     Na, akkor mindjárt megmutatod, hogyan vered a farkam.

-                     Anyádnak mutasd meg, te szemét rohadék! Kirúgom a fogsorod, és akkor még paraszt is leszel, nem csak pösze!

-                     Na, na. Csak szépen. – a saját ágyára lökött, és rám feküdt. A kezeimet a sajátjával oldalra kifeszítette, a lábaimat pedig összezárta az övéivel, így képtelen voltam hadakozni. Elfordítottam a fejem, mikor meg akart csókolni, de helyette megharapta a fülcimpámat, így automatikusan visszafordult a fejem, aminek következtében a számra tapadt.

Miközben az ajkamat szívogatta, nyelve az enyémet próbálta táncba hívni. Most más volt. Gyengéd, nem sietett el semmit. Keze megszorította az enyémet, nyelve továbbra is incselkedően játszott az enyémmel. Nem tudtam mire vélni, mitől lett ilyen lágy, de az ellenkezésem minden pillanat múlva kezdett egyre jobban szétesni. Két másodpercig bírtam még magam tartani, aztán viszonoztam felperzselve ezzel mind a kettőnket. Az oxigén hiánya miatt vált el csak, de akkor is csak egy pillanatra. Apró csókokat lehelt az ajkamra, majd újra elmélyítette. Nem értettem, hogy miért csinálja, illetve, hogy mi a célja ezzel, de ha tovább folytatja, akkor biztos, hogy nem fogok bírni magammal. Hiába erőszakolt meg, hiába féltem tőle, és hiába tiltakozott a józan felem, a testem máshogy gondolta. A szívem vadul kalapált, mikor áttért a nyakamra. Nehezen kaptam levegőt, ő pedig tovább ingerelt. Finoman megharapta a bőröm, mire akaratlanul is felsóhajtottam. Megállta, hogy csak a szájával kényeztet, bár a kezemet stesszlabdaként nyomogatta. Én tehetetlen voltam, de mikor elértem a fülcimpáját, és megnyaltam, erősebben kezdte el szívni a nyakam. Igyekeztem visszatartani, de kicsusszantak néha jóleső sóhajok. Mikor abbahagyta, egyenesen a szemembe nézett.

-                     Sajnálom.

Ez sajnálja? Mit? Hogy nem baszott még halálra?

-                     Hazudsz. – rögtön rávágtam, mert tudtam, hogy nem igaz. Főleg azután, amit, AJ mondott. Egyetlen egy mondatot sem fogok neki elhinni. – Semmit se sajnálsz. Sőt még élvezted is, nem igaz?

-                     De te is élvezted. És hazudsz, ha azt mondod, hogy nem. Alig bírtad visszafojtani a nyögésed. Pedig csak a nyakadig mentem.

Picsába! Légy már egy kicsit összeszedettebb. Hiába csinálja baromi jól, és hiába tetszik nagyon is, bírd ki!

-                     Szállj le rólam. Hallod? Eressz el, de rögtön.

-                     Elengedlek, ne aggódj. De innen nem mész ki. Velem alszol. Más lehetőséged nincsen. Vagy még marad a zuhanytálca. De nekem még nem sikerült letusolnom, így ha akarsz, elkísérhetsz. Más most úgy sem ér rá. Szóval jössz velem. – megfogta a csuklóm, és maga után húzott. Próbálkoztam kihúzni, de erősen fogta, mégis úgy, hogy ne fájjon.

-                     Maradj már veszteg! Nem foglak bántani. Bár, amit az arcommal műveltél, azért ki járna egy alapos verés, de majd máskor. Ha engedelmes leszel, akkor nem piszkállak. De csak akkor. – pimasz mosolyt villantott, majd bezárta a fürdő ajtaját, és a kulcsot felfűzte egy láncra, amit a nyakába akasztott. Jézusom, de… hu…

-                     Most, szépen nyisd meg nekem a csapot, és állítsd jó melegre. Ha nagyon forró, akkor megütlek. – figyelmeztetően meglengette az ujját, én pedig némán engedelmeskedtem neki.

Úgy viselkedsz, mint egy rabszolga. És én a másik feled vagyok... Nem ismerek rád. Hol van a tüzes, normális éned?

Hadd higgye csak azt, hogy „jó kislány” leszek. Beállítottam olyan hőfokra, mint amilyen be én szoktam, majd azzal a lendülettel el is fordultam, mikor megláttam, hogy kigombolja a nadrágját.

-                     Szivi, mit pironkodsz? Láttad már, sőt még le is szoptad. Szóval nyugodtan fordulj vissza. Engem nem zavar, inkább izgat. – azt tettem, amit kért, megálltam, hogy ne forduljak ismét el, hanem végigpillantsak rajta. Kidolgozott felsőtestén sokáig időztem, minden kockáját megszámolva. Lejjebb, csak egy pillanatra néztem, és az is elég volt, hogy lássam, most is derékszögben van a szerszáma. Elégedett vigyorral a képén lépett be a kabinba, és direkt nem húzta el a függönyt.

Ember, az egója fogja megölni… Nem akarnánk megfullasztani? Megráztam a fejem, hogy elhessegessem a belső hangot.

-                     Szivi, pont eltaláltad a hőmérsékletet. Ez kurva jó. Bébi, vedd le a felsőd. Nyugi, csak a pulcsid. – úgy tettem, bár magamban, háromszor belefullasztottam a saját tejszínes örömébe, a másik énem meg segített benne. – Ott van az a flakon. Nyomj egy kicsit a tenyeredre, és moss végig vele. – közelebb állt hozzám, de még a zuhany alatt volt, így én is vizes lettem. Ez az hadd legyünk ázott kutyák… Behabosítottam a kezem, és ahogy megcsapott a tusfürdőjének illata, egy pillanatig nem érdekelt semmi, csak felsóhajtottam. Érdeklődve nézte, hogy miként reagálok, de nem szólt semmit. A mellkasától kezdtem, akaratlanul is sokáig simogatva kockáit. Kinyújtotta a kezét, és egy pillanatra összekulcsolta a kezünket. Mikor a csípőjéhez értem, felsóhajtott, de nem mentem lejjebb, hanem intettem neki, hogy forduljon meg. Kitapogattam a lapockáit, majd végighúztam az ujjam a gerince mentén, mire megborzongott.

-                     Add ide a kezed. – mélyült a hangja, majd megfogtam hátranyújtott végtagjait. Mikor leesett, hogy hova is vezette őket, úgy húztam el, mintha áram rázott volna meg.

Anyád, te disznó!

– Szivi, ne csináld. Légy jó. – kelletlenül helyeztem vissza kezemet, ő pedig rátette duzzadó kígyójára. Nem engedte el a kezem, hanem ő diktálta a tempót. Szabadjára engedte sóhajait, amik nyögésekké fajultak, én pedig a szememet forgattam, és vártam, hogy mikor ereszt le.

Kislány, ha így folytatja, akkor ez soha nem fog kifogyni. Vagy, így fog meghalni… és úgy megnézném…

Hogy gyorsítsam a mennyekig való repülését, a nyakához hajoltam, és körbenyaltam ütőerének körvonalát. Egy nagyobb nyögés szakadt ki belőle, mikor szívni kezdtem a nyakát, és még gyorsabban mozgatta a kezem. A légzése szaggatottá vált, majd egy lányosabb sikoly következtében érte el a csúcsot, amit harapásommal koronáztam meg neki. Nekidőlt a csempének, és igyekezett úrrá lenni a remegésén, miközben a hátán lomhán csurogtak le a vízcseppek. Én gyorsan lemostam a kezem, mert az a hülye képes volt engem is összemocskolni, ráadásul még a ruhám is nedves lett.

Ezek után savval kéne kezet fertőtlenítened, mert ez undorító, és erősen higiéniátlan volt.

Maga köré tekert egy törölközőt, majd elzárta a csapot, és kézen fogott, és visszavitt a szobájába. Hanyagul eldobta a pamut anyagot, és a fiókjába kezdett el kotorászni. Egy boxer, és egy izomfelső volt mindössze a pizsamája, és egyáltalán nem volt szégyenlős.

-                     Vedd csak le azokat, mert vizesek lettek. Adok neked szárazat.

Sóhajtottam egyet, és levettem a pólóm, ami egy cuppanó hang kíséretében landolt a földön, mire Kevin megdermedt, és felém fordult.

Na, tessék. Most nézd meg. Megeszi a száját, miközben, végigstíröl. Legalább takard már el magad!

Igyekeztem valamennyire eltakarni magam. Odanyújtotta a pólót, mire elvettem, és hátat fordítva bújtam bele. – A nadrágod is. – csak megráztam a fejem, mire nyomatékosította előbbi szavait. Ijedten engedelmeskedtem, majd bemásztam mellé az ágyba. Igyekeztem a lehető legtávolabb húzódni tőle, de ő másképp gondolta.

Most meg össze akar préselni. Most jó így nyomorogni, mikor itt ez a baszott nagy ágy? Ez is IQ bajnok. És most miért viselkedik így? Néha komolyan nevethetnékem volt attól, hogy a belső énem miket nem hord össze. De igaza volt.

-                     Miért vagy velem ilyen kedves? Miért akarsz mindenképp ilyen mézes-mázos lenni, mikor alig három órája erőszakoltál meg? Rákényszerítettél, hogy megfürdesselek, és kielégítselek. Megalázol, utána, pedig jössz, és „kedveskedsz”? Megversz, és rám erőlteted az akaratod. Miért? – nem fordultam felé, de éreztem, hogy minden mondatomra, egyre jobban szorítja a derekam.

Most vagy kiakad, vagy kiakad.

-                     Azt kéred, hogy verjelek meg? Azért bántottalak, mert nem voltál engedelmes, és provokáltál. Addig felesleges az erőszak, míg jól viselkedsz.

Most vajon egy tizedmásodpercre tiszta volt, mint amiről AJ mesélt?

Ettől felhúztam magam.

-                     Jól viselkedem? Ki vagy te nekem? Senkid nem vagyok, ahogy te se nekem. Nem kell engedelmeskednem neked. Senkinek innen. Nem tarthatsz itt erőszakkal. Ez az. Komolyan, szerintem, mint a házasok.

-                     Ó, dehogynem! Mert az enyém vagy. Birtokollak. És innen nem jutsz ki. Az enyém vagy. Most pedig aludni akarok. És ne próbálj kiszökni, mert azt észreveszem. – veszedelmes fény csillogott a szemében, és fenyegető él bujkált a hangjában. – Nyugodj meg, nem teszlek magamévá álmodban. Lazulj el, mert ki fog akadni a szíved. Hé, nyugi. Megígérem, bár tudom, hogy úgysem hiszed el, nem lesz semmi bajod reggelre. Próbáld meg lejjebb venni a pulzusod. – próbáltam úgy tenni, ahogy kérte, de elég kevés sikerrel. Mikor behunytam a szemem, felszínre törtek azok az emlékképek, amiket soha többet nem akartam látni, vagy átélni. Azonnal kipattant a szemem, és megtelt könnyel. Lustán csorogtak le a párnára, és szaggatottá vált a légzésem. Kevin megfogta a kézfejem, és a hüvelykujjával körkörös mintákat rajzolt, nyughatásképp.

Nyugodj meg. Ha bántani akar, úgy is megteszi.

Megpróbáltam mindent kizárni, és csak arra figyelni, hogy az óramutató járásával megegyezően mozog az ujja. A könnyeim ugyanúgy folytak tovább, de azt hiszem, hogy lassan beszippantott a sötétség. Annyit még érzékeltem, hogy a körözés egyre vontatottabb lesz, majd abbamarad…

Arra riadtam fel, hogy halkan becsukódik az ajtó. Egy pillanatig nem is tudtam, hogy hol vagyok, de azonnal felültem, amint tudatosult bennem, hogy kinek az ágyába is fekszem. Azonnal benéztem a takaró alá, és árulkodó foltot kerestem, de csak a hófehér lepedő fogadott. Viszont Kevin nem volt sehol. Nem mertem kimenni, de mikor meghallottam a szomszédos szobából jövő kiáltásokat, nem törődve semmivel, felrántottam az ajtót, és kirohantam. Mindenki a piás szobájába volt, ki-ki a maga pizsamájában. HyunAe a szoba sarkában kuporgott, míg a többiek Hoon-t, és Eli-t próbálták szét szedni. Odarohantam a barátnőmhöz, aki a takarót fogta maga köré.

Na, itt mi a szent szar történt? HyunAe!

-                     Unnie, mi történt? – igyekeztünk minél távolabb araszolni a dulakodó „férfiaktól”. Végül DongHo elkiáltotta magát, mire hulla csend lett.

-                     KUSS LEGYEN! Azt a kibaszott kurva eget! Mocskosul elegem van ebből! Mindjárt telenyomom mind a két ribancot drogokkal, a túladagolás szélére sodorva őket, aztán kilököm őket az utcára, jó messze innen! Eli, te bekaphatod a faszomat, mert egy kikúrt állat vagy! Nem érdekel, hogy hogyan rendezitek le, hogy kié legyen a kiscsaj, de nekem ebből elegem van! Ki lehet szállni, ha ennyire nem bírjátok egymást! De azt hiszem, hogy azzal tisztába vagytok, hogy mi jár azzal. Eli, ha nő kell neked, akkor szólj, és szerzek neked egyet, akit kedvedre dughatsz éjjel-nappal. Hoon, te meg egy pszichopata állat vagy, úgyhogy keresd meg a gyógyszered, vagy ha ennyire be vagy állva, akkor tisztulj ki. Azt hiszem, hogy mindenkinek tiszta sor, hogy még egy ilyen, és a két pipi eltakarodik innen, de nem jó értelemben. Úgyhogy ha nem akartok szűk rések nélkül maradni, akkor húzzátok meg magatokat, mert még egy ilyen a klubban nem lesz. – mindenkin végigjártatta a szemét, majd elindult kifele. – Seop, Hoon-t, és Eli-t, AJ-vel lássátok el, SooHyun addig vigyáz a lányokra. Vidd el a csibéket öltözni. Kevin és én pedig feltakarítjuk ezt kibaszott disznóólat. – senki, nem mert ellent mondani, főleg, hogy a kis szeres nem úgy nézett ki, mint aki viccel.  Mindenki úgy tett, mi, Soo kíséretében távoztunk, és megint az öltözőbe mentünk.

-                     Ott van, hátul tréningruha, azt vegyétek fel. Utána kaptok reggelit. – ő volt az egyetlen, akit láttam, hogy míg mi öltöztünk, elfordult. Mikor készen lettünk, ugyanúgy a konyhába vitt, amit én már láttam, de HyunAe még nem, így csodálkozva nézte. Egymásra néztünk, de nem szóltunk semmit, mert nem volt kedvem a harmadik személy társaságában kitárgyalni ezeket a dolgokat. Nem nyúlhattunk semmihez, türelmesen meg kellett várni, míg megcsinálta.

-                     SooHyun. Ha nagyon szépen megkérlek, akkor nem várnál meg minket kint?

-                     Miért is?

-                     Mert szeretnék beszélni HyunAe-val. – csak sóhajtott, majd becsukta az ajtót, de ott állt előtte.

Van isten. Végre, csend, és csak ketten vagyunk. Vagyis inkább hárman.

-                     Mi történt? – azonnal rákérdeztem, de ő is, így egy időbe hangzott el. Fanyarul elmosolyodtam, majd kiböktem.

-                     Kevin megerőszakolt.

Milyen könnyen kimondtad. Ennyire nem érdekel, vagy ennyire megviselt?

-                     Lefeküdtem Eli-al a tudtomon kívül… - mind a ketten döbbenten néztük a másikat, szóhoz nem jutva.